Istenes Bence kiröhögi a játékosokat

Varga Pierre
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 26. 16:00
Komikus ügyetlenkedésbôl nem lesz hiány a Hagyjál főzni! című show-ban. Istenes Bence otthon, párjától, Adéltól is lát hasonlót a konyhában.
D. Á.

Új napi főzőműsort indít az RTL Magyarország, ám profi szakácsok helyett csetlő-botló, ügyetlen, felnőttkorú fiatalok állnak a pult mögé, akik sok esetben még a háztartási eszközöket sem ismerik fel édesanyjuk segítsége nélkül.

Az április 4-én induló főzőshow-ban felnőtt gyerekek játszanak a nyereményért, mégpedig úgy, hogy édesanyjuk a pult mellett állva segíti őket. Egyedül kell feltalálniuk magukat a konyhában, de ha elakadnak, akkor ott a pánikgomb, és azonnal megjelenik a segítő anyai kéz. A dolog hátránya, hogy mindez a versenyzők drága idejét fogyasztja.

Az anyukák azonban végig instruálhatnak, elmondhatják, hogyan kell elkészíteni a rántást, hogy néz ki az a zöldség, amit a gyerek már percek óta keres, holott az orra előtt van.
Istenes Bence jót mulat a já­tékosokon, mert hozzájuk ké­pest ő a fakanál virtuóza: a rántottán kívül is el tud készíteni néhány ételt.

– Szeretek főzni, és szerintem amit csinálok, az finom is. Fűszerező típus vagyok, sok fokhagymát, sót és paprikát használok. Nem főzök gyakran, de ha igen, akkor szívvel-lélekkel. A pepecselős dolgokat nem szeretem, azokat általában Adélra hárítom, aminek persze nem mindig örül. Adél múltkor például főzött egy bablevest, ami finoman szólva, nem igazán sikerült jól, de elkértük a nagymama receptjét, és úgy isteni lett. Egyébként imádom a forgatást, elképesztően sokat nevetünk a játékosokon – mesélte a műsorvezető a forgatáson, hozzátéve: párja azért gyakran ügyeskedik a konyhában.

A Hagyjál főzni! című műsorban adásonként két csapat küzd meg egymással, és tapasztalt szakember ítéli meg, kinek finomabb az étele: ô a Konyhafő­nökből ismert ételkritikus, Vajda Pierre.

– Amit itt főznek, azt az őszinte önkifejezés megnyilvánulásának kell tekintenem. Ezúttal csak két étel közül kell kiválasztanom a jobbat vagy a kevésbé rosszat. Nem lesz nehéz! – nevetett a kifinomult ízlésű szakember.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.