Ritka, hogy egy családba három páratlan tehetségű gyermek szülessen. Márpedig Karesz két kivételes báttyal dicsekedhet: Latinovits Zoltánnal és Bujtor Istvánnal. Ezúttal róluk anekdotázik.
– Zoli a féltestvérünk, édesanyám első férjétől, Latinovits Oszkártól született. István is Frenreisz, de azt mondták, hogy ezzel a névvel nem lehet színész, ezért felvette az egyik nagymama nevét. Nekem tetszett a Frenreisz, rockzenésznek tökéletes.
Gyakran tréfálkozott azzal Zoltán és Karesz, hogy ha valaki beléjük köt, szólnak Istvánnak. Persze sosem volt rá szükség.
– Otthon néha azért voltak fizikai összecsapások, ahogy a fiúknál lenni szokott, de attól még nagyon szerettük egymást – meséli huncut mosollyal. – Én voltam a legkisebb, 12 éves koromban százötven centi. Akkor a bátyám 16 volt, 192 centi, és sokkal erősebb. Csak vesztesen jöhettem ki a verekedésekből, de akkor is bele kellett menni. István bátyám négy és fél, Zoltán tizenöt évvel volt idősebb nálam. Tízéves voltam, amikor ő végzett az építészmérnökin, majd segédszínész lett a debreceni Csokonai Színházban. A 60-as évek elején kezdődtek a nagy sikerei, István bátyám akkor állt kamera elé, és nekem is beindult a zenélés. Utolértem őket! – neveti el magát. István a gimiben kezdett verseket mondani, aztán közgazdasági diplomát szerzett, és 1964-ben szerepet kapott Máriássy Félix Karambol című filmjében. Onnantól egymás után kapta a felkéréseket.
– Volt bennük valami istenadta tehetség, mert az biztos, hogy a szüleink nem ilyen irányba tolták őket.
Zoltán a legkomolyabb, István pedig a leghumorosabb volt közülük. Nőkön sosem vitáztak, hiszen más korosztály, más területen mozogtak.
– Karakteres egyéniségek voltunk, mindenki a saját dolgával, életével foglalkozott, de ha időnk engedte, akkor kellemes családi együttléteket szerveztünk, jókat beszélgettünk. Lelki támaszai voltunk egymásnak. Emlékszem estékre, amikor otthon a szűkös kis lakás konyhájában vacsoráztunk, és Zoltán bátyám közben előadást tartott nekünk. Több mint egy órán át József Attila-verseket hallgattunk tőle. Soha nem fogom elfelejteni.
– Miután felnőttünk, sokszor töltöttünk közös estéket a testvéreimmel vendéglőkben, vagy ettünk édesanyámnál. Ők felléptek, én turnéztam, nem voltunk napi kapcsolatban. De ha lehetett, próbáltunk találkozni. Mindenki magának való volt, akiknek a pályán való érvényesülés a legfontosabb. Nekem most is az. Nem vettünk semmit félvállról. Karesz mára egyedül maradt. Zoltánt 1976 nyarán gázolta halálra a vonat Szemesen, István 2009-ben máig érthetetlen okból kórházban halt meg.
– Zoltán bátyám haláláról bizonyos embereknek érdekük volt azt terjeszteni, hogy baleset volt. Ennek érdekében még a mozdonyvezető vallomását is eltüntették. (A Borsban szólalt meg először és mondta el az igazságot – a szerk.) Nagy örömömre szolgált, hogy másfél éve előkerült a vallomás, amiből kiderült, hogy összevissza hazudtak. Benne van, hogy Zoltán a vonat elé ugrott. Sajnos abban az időben nagyon rossz idegállapotban volt. Úgy érezte, túlnőttek a fején a problémái. Hirtelen elhatározásból döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Azóta is a zsebemben hordom a mozdonyvezető vallomását.
– Értelmetlen halál Istváné is. Erős, egészséges ember benyomását keltette, de egész életében sokat betegeskedett. 67 évesen halt meg, nem lehetett megmenteni. Valamitől felborult az immunrendszere – tárja szét a karját tanácstalanul. – Kómába esett, és bár a szervei elkezdtek működni, de agyban soha nem tért vissza. Értetlenül álltunk, a mai napig nem tudjuk, mi történt. Őket nagyon sokan szerették, ezért nekem, mint egyedüli családtagnak nagy a felelősségem, hogy építsek, ne romboljak.
3. rész: A Gundel család bojkottálta a Gundel éttermet
4. rész: Zoránt ma is zenekarvezetőnek szólítja
5. rész: Sosem mondta meg édesanyjának: Zoltán után Istvánt is eltemették
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.