„Igazán szerencsésnek érzem magam ilyen sok szeretet és melegség miatt, amelyeket évek óta tőletek, kedves rajongók, az egész világból kapok. Szeretnék nektek egy keveset visszaadni ezzel a honlappal. Üdvözöl a te Bud Spencered” – olvasható Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer frissen indult magyar nyelvű honlapján. Az életrajzától interjúin és játékokon át a zenei munkásságának ismertetésééig mindent elérhetővé tett magyarul.
Piedone alakítója imádja magyar kedvelőit, akiknek rendre köszönetet is mond. Közösségi oldalán is gyakran köszön „jó reggelt”-tel az olasz és német köszöntések mellett. Már vízipólósként is úgy tartotta, hogy a magyarok a legnagyobb ellenfelei az olaszoknak.
– Bud Spencer mindig azokkal harcolt, akik gyakorlatilag semmittevéssel, kényelmes élettel voltak hatalmon vagy éltek jómódban. És Bud Spencer mindig ellenük lépett fel azok nevében, akik rengeteget dolgoztak, robotoltak a megélhetésükért. A másik, ami fontos elem, hogy hiába csattantak százával a pofonok, vér, törött láb, kéz sosem volt a filmjeinkben. Soha. Ha vér folyt volna, akkor feltehetően Bud Spencer is egy csapásra gonosszá válik – mondta a színész a Borsnak adott interjújában, amiben azt is elismerte: a magyar a világ legnehezebb nyelve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.