Rocktörténetet írt Scorsese és Jagger

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 27. 19:30
Mi történik, ha a mozitörténelem egyik nagy zsenije és egy zenei legenda összefog? Megszületik a Bakelit című, elképesztően hangulatos sorozat.
Bors

Mi történik, ha a mozitörténelem egyik nagy zsenije és egy zenei legenda összefog? Megszületik a Bakelit című, elképesztően hangulatos sorozat.

Közel tíz évvel az ötlet megszületése után valósulhatott csak meg a mozi- és a zeneikon közös projektje. Mick Jagger és Martin Scorsese eredetileg egy gigászi hosszúságú filmet hozott volna tető alá, de 2008-ban úgy döntöttek, elnapolják a hetvenes években játszódó, nagyszabású történet vászonra vitelét. Helyette inkább a kultikus rendező összeállt Terence Winter forgatókönyv­író-producerrel, és életre hívták a legendás maffiózókat felvonultató, Gengszterkorzó című sorozatukat. A kritikai visszhangok egyöntetűen pozitívak voltak, és a nézők is szerették a szériát, amely ugyan 2014-ben véget ért, de Scorsese és Winter együttműködése nem.

Talán a kellemes tapasztalatok miatt is döntöttek úgy, a Bakelithez is jobban passzol a kis képernyő, így a fiktív lemezkiadó cég, az American Century körül bonyolódó sztorit Bakelit címmel az HBO égisze alatt hozták létre. Mivel a főszereplő Richie Finestra (Bobby Cannavale) és társai a cég bevételének java részét felszippantották az orrukba, ki kell találniuk, hogyan tudnának talpra állni – egy egészen új hangzás felfedezése jó kezdeti lépésnek tűnik, és itt jön a képbe a punk-rockot játszó Nasty Bits és annak karizmatikus, nyers frontembere, Kip Stevens, akit Mick Jagger fia, James alakít.

A sorozat egyik izgalmas megoldása, hogy a fikciót keveri a valósággal: bár kitalált zenekarokkal és sztorikkal is találkozunk, a Bakelit jobbára sok valóban létezett bandát és zenészt – a Led Zeppelin, David Bowie, Bob Dylan vagy Lou Reed – és hozzájuk kapcsolódó történetet dolgoz fel; ebben nagy szerepe volt a producerként közreműködő Jaggernek, akinek élményei átitatják az egész sorozatot.

A jogdíjakba bele sem merünk gondolni, a Bakelit zenei aláfestése ugyanis elképesztően ütős, de a sorozat hangulatát egészében is remekül eltalálták, köszönhetően a rendezésnek, színészeknek, és nem utolsósorban a kiváló díszleteknek, jelmezeknek, melyek miatt a sorozat hű képet ad a lüktető hetvenes évekről. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.