Elengedett minden rosszat Polyák Lilla

Polyák Lilla
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 24. 08:00
Néhány hét múlva nekilát háza renoválásának Polyák Lilla. Az is lehet, hogy mire a munkálatok végére ér, a szívét is újra meghódítják.
A. T.

Férfiakat meghazudtoló módon fúr-farag Polyák Lilla, akinek szüksége is van minden barkácstudományára, hiszen új otthonának egy személyben ő a háziasszonya és a háziura. Lilla házassága ugyanis tavaly, közel húsz év együttlét után futott zátonyra Homonnay Zsolt színésszel, így háza felújítását egyedül kell levezényelnie. A színésznő azonban nem retten meg a feladatoktól, és igyekszik, hogy két kisfiának minél otthonosabb életteret teremtsen.

– Szeretem a ki­hívásokat. Tavaly költöztünk be az új házba, de eddig nem nagyon volt időm a berendezésével foglalkozni – tette félre a Bors kedvéért a szerszámokat Polyák Lilla. – Egyelőre zsúfoltak a napjaim, mert gőzerővel ké­szülök a március 4-i Marie Antoinette musicalre, melynek premierje a Budapesti Operettszínházban lesz, és a címszerepet alakítom. Utána azonban lazább lesz az időbeosztásom és már azt is elhatároztam, hogy a képek felhelyezésével kezdem a munkát. A bú­torok összeszerelése is megy, és tudok fúrni-faragni, tapétázni.  Nem ijedek meg a feladatoktól. A szekrényeket már át is tapétáztam – árulta el Lilla, bár hozzátetette, a nagyobb fizikai erőnlétet igénylő munkákhoz azért segítséget kér majd.

A színésznő hangja vidáman, tettrekészen cseng. Úgy tűnik, kívül-belül megújult a szakítás után. Látványosan lefogyott, egyre szexibb ruhákat hord és kizárólag előre hajlandó tekinteni.

– Pozitív vagyok és élvezem az élete­met – összegzi a színésznő. – Azt hiszem, ezek a dolgok fejben dőlnek el. A tavalyi év életem legrosszabb éve volt, de összeraktam magam. Szilveszter éjjelét határoztam meg az újrakezdéshez, és eldöntöttem, amint fellövik a tűzijátékokat, elengedek minden rosszat és ez így is történt.
A 2016-os esztendő eddig csak jót hozott nekem. Most már nyitott vagyok és kíváncsian várom a tavaszt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.