David Bowie többször meglopta Mick Jaggert

Mick Jagger
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 06. 21:00
A halála után két nappal elhamvasztott híres brit popénekes, David Bowie rendre megrabolta haverját, Mick Jaggert.
Bors

A Rolling Stones frontembere, Jagger, aki Bowie első felesége szerint szexelt is egykori urával, elmondta: kiváló, jobblétre szenderült barátja mindenben majmolta őt.

– Ha együtt voltunk valahol, rendre tanulmányozta az ingeimet, a dzsekijeimet, egyéb ruházatomat, és kínosan figyelt arra, hogy feljegyezze, melyik divatházból öltözködöm, majd pontosan ugyanazon márkajelű ruhadarabokat szerezte be – említette Jagger. – Igaz, be is vallotta nekem, hogy csodálja az ízlésemet, és ezért vásárolja meg ugyanazokat a márkákat.

De mást is lopott a Stones örökifjú ugráló emberétől Bowie. A tánclépéseit, a színen alkalmazott koreográfiáját.

– Elnéztem egy-egy koncerjét, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy ugyanazokkal az öszekötő lépésekkel parádézik, amelyekkel én is igyekeztem éneklés, zenélés közben színesíteni a repertoáromat.

A két ismert popénekes az egyik karibi szigeten, Mustique-on egymás szomszédja volt, tökéletesen kikapcsolódtak, és feltöltődtek.

- Én a helyi jótékony célú rendezvények bevételével segítettem az ottani nincstelen gyerekeket, és David is figyelt arra, hogy barátságosan bánjon a sziget polgáraival.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.