Celeb

Bochkor éjszakára is kimenőt kap Várkonyitól - interjú

Döbörhegyi Anna

Létrehozva: 2016.02.20.

A csinos, szőke híradós megszelídítette Bochkor Gábort, de szabadságot is ad neki. Azt is elnézi, ha nem akar otthon aludni.

A napokban az Önindítóban elhangzott véleményétől volt hangos a sajtó: aki elhanyagolja magát egy párkapcsolatban, elhízik, az méltatlanná válik arra, hogy szeressék. Megbánta ezt a kijelentését?

– Ez tipikusan az az eset, amikor teljesen önálló életet kezd élni egy mondat, és végül már semmi köze nincs ahhoz, amit az elhangzott, teljes szöveg jelentett. Tökéletesen vállalható, ami az adásban elhagyta a számat, hallgassák végig azt a részt! Nyilván vannak benne sarkos megfogalmazások, de ez a rádiós dolga. Az a dolgunk, hogy megosszuk a hallgatókat, és a különböző vélemények ütközzenek egymással. A tartalmi része nem szólt másról, mint hogy egy párkapcsolatban gyakran előfordul, az egyik fél próbálja magát karbantartani, konzerválni a külsejét, míg a másik elengedi magát. Hangsúlyoztam, hogy a férfiakra is gondolok. Nemcsak a hízásról beszéltem, hanem a slamposságról, igénytelenségről is. Minderre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy az a fél, aki elhagyja magát nem tiszteli annyira a párját, hogy megőrizze magát olyannak, amilyennek egymást megismerték. Ebből születtek aztán cikkek arról, hogy Bochkor megalázta a duci, kövér nőket.

Nehezen dolgozza fel a botrányt?

– Különösebben nem izgat, nem csinálok belőle lelki gondot. Az viszont nagyon bánt, hogy mivel nekem nincs Facebook oldalam, Andi, a párom kapott hideget-meleget. Olyanoktól, akik meg sem hallgatták az adást, csak zsigerből gyűlölnek, ami egyébként szívük joga. Amikor Andi megvédett, kapott még, és már nem is a témával kapcsolatban szidtak minket. Ami a csövön kifért, zúdult ránk a mocskolódás.

A hallgatóktól is kapott kritikát?

– Leginkább azzal telefonáltak be, hogy nem értik ezt a botrányt. Ők hallották a beszélgetést... Egyébként a napokban összefutottam Sebestyén Balázzsal, mert közel lakunk egymáshoz, és kiderült, ő is hallotta, és a saját adásában megvédett. Szerinte semmi kivetnivaló nem volt abban, amit mondtam. Hiszek benne, hogy akkor tesszük jól a dolgunkat, ha érzelmeket váltunk ki a hallgatókból. Olykor az sem baj, ha ez az érzelem a gyűlölet.

Pordán Petra egyik pillanatról a másikra elhagyta az Önindítót. Miért összeférhetetlen a tévézés a rádiózással? 

– Petra nagyon bután kezelte ezt az egészet. Kapott egy ajánlatot a Sláger TV-től, amely a konkurenciánkhoz, a Sláger FM-hez tartozik. Miután a Sláger TV mulatós csatorna, a Music FM imidzsével sem kompatibilis. Ilyenkor az ember odamegy a főnökéhez, elmondja, hogy szeretné ezt csinálni, aztán kap egy igent, vagy egy nemet. Petra nemet kapott. Úgy döntött, ha választania kell, akkor a tévét választja. Ez szíve joga, de az már nem egészen fair, hogy – mint utólag kiderült – már az előtt részt vett a műsor promófelvételein, fotózásain, hogy a vezetőséget megkereste. Nincs az a vezetőség, amely ezt tolerálná. 

Neheztel rá?

– Egy dolgot sajnálok. Többször felhívott, hogy megossza velem a dilemmáját, de nem avatott be mindenbe. Ha beavatott volna, akkor azt tanácsoltam volna, ne vegyen részt azt első néhány adásban, amíg nem tisztáz mindent a Music FM-nél. Picit neheztelek rá, mert ha tanácsot kér, legalább mondjon el mindent.

Keresik már az utódját?

– A válogatás hamarosan elindul. Óvatosan látunk neki. Nem olyan egyszerű női karaktert találni, mert sok mindennek meg kell felelnie. Létre kell jönnie a műsorvezetők közötti kémiának, és a megfelelő szakmai tapasztalat sem hátrány. Vannak nevek, jó pár hölgyet felkértünk arra, hogy jöjjön el castingra.

Milyen típusú partnerre vágyik a stúdióban?

– Petrából kiindulva: nem szerencsés, ha totál naiva ül mellettünk. A reakciókból azt érezzük, a hallgatók igénylik, hogy egy picit tájékozottabb kolléga jöjjön közénk, olyan, aki inkább partner szellemileg. Sajnos azonban - ez régi fájdalmam - a hallgatók rosszul veszik, ha egy hölgy csak az intelligenciájával és humorérzékével viszi el a showt. Milliószor tapasztaltam már, ha olyan női kolléga helyettesített, aki minket is meglepett a szellemes replikáival, a hallgatók szinte kiutálták. Egy nőcis, picit szexi, de érdeklődésében ennél szélesebb diemenzióban mozgó kollégára van szükségünk. (nevet)

Korábbi kollégája, Boros Lajos nem is került szóba?

– Lajossal már két éve nem beszéltem. Ő soha nem jött szóba. Már csak a “korosztály-probléma” miatt sem, bár nem hiszek abban, hogy a rádiózásban van korosztály-limit.

Ön mennyire szólhat bele a választásba?

– Mindenkinek van vétójoga. A vezetőség nem fog olyan kolleginát odahozni, akivel nem tudok egy szobában megmaradni, vagy nem tartom semmire. Az is benne van a pakliban, hogy én olyasvalakibe “szeretek bele”, akit a vezetőség nem akar.

Várkonyi Andrea tíz éve a társa. Azóta csönd van ön körül. „Jófiú” lett?

– Mi mást tehetnék? Látok rocksztárokat, akik gyerek és feleség mellett az éjszakában, barátnők gyűrűjében támasztják a bárpultot. Én nem akarok ilyen lenni. Akkor rossz a “jófiú” lét, ha az embernek magára kell erőltetnie. Az én esetemben már belülről fakad. Az ember fiatalabb korában kötődik ehhez-ahhoz, az éjszakához, a bárpulthoz. Most ahhoz kötődöm, ami a legjobb érzéseket és a harmóniát váltja ki belőlem, és ez a család. Amúgy Andinak nem kellett naponta a mutatóujját lengetve az orrom előtt mondogatni, hogy mostantól pedig vége a korábbi életednek. A lányomnak sokat köszönhetek. Jófiú lettem, de szent az nem! A rocksztár sose hal meg az emberben... (nevet)

Azért előfordulnak még spontán éjszakai italozások?

– A munkám miatt nem tudom azt megtenni, hogy bemegyek a városba és megiszom pár italt csak úgy a barátaimmal. Tudják, hogy csak pénteken és szombaton tudok kimozdulni otthonról.

Andreától ilyenkor szabad jelzést kap?

– Andi toleráns, akkor is, ha bent akarok aludni a városban, vagy például nélküle szeretnék utazni. Ez oda-vissza alapon működik, ő is mehet az útjára, ha akar. Egyébként alkalmasint szeretek iszogatni mint régen, Andinak ezzel sincs baja, mert nem rúgok be naponta. Van hat gyerekkori barátom, és pár zenész, velük töltöm az időm. Gyakran nálunk vannak az összejövetelek.

Kereknek tűnik az élete. Van még valami, amire vágyik?

– Egy barátomat irigylem azért, mert az utóbbi tizenkét évben a családjával a világ három különböző pontján élt. Vágyom arra, hogy kipróbáljam, milyen a családdal külföldön élni. Sajnos mivel mindkettőnknek olyan a szakmája, hogy csak itthon tudunk érvényesülni, ezért vajmi kevés esély van egy ilyen sorsfordító lépésre. Pedig irigylem a kozmopolita életmódot. Ez nem adatott meg, de, ki tudja, mit hoz a jövő. 

Életút:

60–­70-es évek: 1964. március 25-én születik Budapesten. Édesapja újságíró, bonni tudósító, így Gábor a gyermekkorát Németországban tölti.

80-as évek: A család az évtized elején hazaköltözik, de Gábor visszavágyik Németországba, ezért a berlini Humboldt Egyetemre jelentkezik, angol-germanisztika szakra jár.

1988: Az MTV-ben a Polip című műsort vezeti és önálló műsorokat szerkeszt.

90-es évek: 1995-1998 között a Danubius Rádiónál a Capuccino műsorveztője,1999-től rengeteg televíziós műsor házigazdája és a Megasztár 6. zsűritagja. 1999-től a Sláger Rádión a Bumeráng műsorvezetője.

2000-es évek: 2006-ban jön össze élettársával, Várkonyi Andreával. 2007-ben megszületik közös lányuk, Nóra. 2010–2012 között a Sláger Rádió frekvenciáját megszerző Neo FM-en folytatja reggeli műsorát. 2014 októberétől a MusicFM Önindító műsorvezetője. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038216
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038216
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038216
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038216
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség