A TV2 is támogatja a Nemzet Zenésze díjat

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 03. 10:00
Tíz napja indult a Bors kampánya azért, hogy a könnyűzene hazai képviselőit is elismerjék, ahogy a nemzet színészeit, sportolóit.
Fái

Először az olvasóinkat szólítottuk meg, akik egyetértettek azzal, hogy a ma­gyar beat-, rock- és popzene ma már szerves része a nemzeti kultúrának, így alkotóinak, előadói­nak is kijárna a Nemzet Zenésze kitüntető elismerés. Nem csak egyetértettek, mindennap újabb és újabb neveket küldenek, akik szerintük még felkerülhetnek a listára.

Majd megkérdeztünk nemzet színészeit, sportolóit, művészeit, akik szintén úgy gondolták, ez a műfaj is megérdemli a komoly elismerést. A politikusok szintén pozitívan álltak a kezdeményezéshez, és már az egyik kereskedelmi csatorna, a TV2 is úgy döntött, támogatja kezdeményezésünket. Az Omega frontembere, Kóbor János és Szűcs Judith után tegnap Csepregi Éva, Koós János és a Bors szerkesztője, Takács Gabriella volt a Mokka vendége.

– Megérdemli a könnyű-, a szórakoztatózene, hogy jobban figyeljenek rá – mondta a mű­sor­ban Csepregi Éva. – A hatvanas évek elejétől egyre jobban és jobban beépül a kulturális életbe. Az igazán na­gyoknak köszön­he­tő, hogy a könnyűzene is a ma­gyar kultúra része lett. Egyre jobban beférkőzött a politikába, a szórakoztatásba, egyre jobban beférkőzött a fiatalok szívébe. Ez egy jó kezdeményezés.

Ha kínos is, de szóba került, hogy sokan a műfaj legnagyobbjai közül is minimálnyugdíjból tengődnek, és kénytelenek még mindig fellépni, ha nem akarnak koplalni.

– Pedig egy bizonyos kor után nem könnyű ugyanazt a tempót tartani még akkor sem, ha ameddig csak lehet, a színpadon szeretnénk lenni – tette hozzá Csepregi Éva.

A Mokka műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa megígérte, folyamatosan beszámolnak arról, hol tart az ügy. Kárász Robi annyit tett hozzá: kár, hogy nem én talál­tam ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.