Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon a mostani nyolcszázezerről – mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Elmondása szerint évente harmincezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, s két és fél millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett. A különféle netes fórumok nem csak a téma miatt kapták fel az orvos szavait. Leszaromtabletta, beszarás, illetve a Simicska által már elhíresült g…i is előfordult.
– Mit szóltak ehhez a főnökei?
– Ez rendkívül provokatív kérdés.
– Én nem érzem annak, hiszen szokatlan egy tévéműsorban…
– Nem vagyok mocskos szájú. Azért mondtam, mert a betegek is így szokták mindezt interpretálni. Egyébként nem erről szól ez a világ a kórházban. Nem állítanak pellengérre emiatt.
A Bors megkereste a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot is, ahol azt mondták, eddig nem érkezett panasz az említett interjú kapcsán.
Talán sokan emlékeznek még rá, amikor több mint két éve kirúgták a köztévétől Szebeni Istvánt, miután káromkodása adásba került az éjjeli híradóban.
„Tudtam, mikor már kimondtam: a tegnap, b… meg, ma. Úgy utálom, hogy tíz perccel átcsúszik ez a kib…szott híradó, és itt ezzel kell szórakozni. Nem baj, az a lényeg, hogy az Aranyág még időben lemegy előttünk. Vagy Aranyvessző.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.