A 35 éves, kétgyermekes anyuka 2013 óta tucatnyi bodybuilding versenyen vett részt, számtalan trófeát nyert, de semmiféle elismerés nem képes véget vetni testképzavarának: ha önmagát nézi, csak pettyhüdt karokat, ráncokat, zsíros derekat, narancsbőrt lát. Véres verejtékkel elérte, hogy utálja magát.
Heather az első versenye után kezdte érzeni, hogy baj van a testképével, kizárólag a hibákat látja. Ezután őrült tempóban kezdett edzeni, bulimiás lett. Elégedetlensége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem akart emberek közé menni, bikini modell létére nem járt strandra, csak édesanyja medencéjében úszkált.
– Megtanultam elrejteni testemen azokat a részeket, amelyeket hibásnak véltem, így jártam bikini show-kra, de aminit vége lett a versenyszezonnak, azonnal elrejtőztem az emberek elől.
Nagy előrelépés volt számára, amikor tavaly bevallotta magának, hogy pszichésen és fizikailag is beteg. azóta az Instagram segítségével figyelmezteti sorstársait, milyen veszélyes ideált kergetnek a testépítők.
– Még mindig nem fogadtam el a testemet, de dolgozom rajta, hogy más szemmel tekintsek önmagamra – nyilatkozta a Daily Starnak Heather.
Yorton show day 116lbs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.