Tovább harcolnak a lányok Srámekért

nők
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 09. 13:00
Hiába választott Peter a Bors felhívására jelentkező lányok közül, mióta történetét leadták az Édes életben, még többen akarják megszerezni…
Fái

A nôket nem érdekli, hogy Peter Lola mellett tette le a voksát, úgy érzik, el tudnák csábítani tőle az énekest. Igazuk is van. Mivel Peter igen foglalkoztatott, mióta megismerték a Rising Starban, nem marad ideje a szerelemre. Segítettünk neki megtalálni az igazit. Ő a sok jelentkező közül Lolát választotta,
akivel karácsony előtt rande­vúztak is.

– A randi után bejelölt a Facebookon, küldött videoüzenetet, elkezdtünk beszélgetni – meséli Lola. – Azóta nem találkoztunk. Nagyon sok fellépése van, de napi kapcsolatban maradtunk.

Félő, hogy ha ilyen sokáig nem randiznak, elmúlik a kezdeti vonzalom. Megkerestük Petert is, és úgy tűnik, igazunk lesz. – Lola nagyon aranyos lány, szép, de valami hiányzik – árulta el. – Talán az idő vagy a szikra, nem is tudom. Nehéz ügy. Talán picit pihennem kellene.

Bernadett

Az biztos, a Peterért rajongó lányok nem adják fel. A 18 éves, szőke Bernadett nem tudja kiverni a fejéből az énekest. – Imádom az akcentusát és azt, ahogy énekel. Nem adom fel, nem vagyok olyan típus!
A 19 éves, Szlovákiában élő Alexandra is hasonlóan érez:

– Úgy gondolom, nekem ő az igazi, biztosan nem fogom feladni. Nem mondok le Peterről!
Ahogy Barbara sem: – Helyes fiú, ő az ideálom. Várok rá! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.