Szexi, dögös, és kaméleonként változtatja a külsejét. Lisette Morelos a mexikóiak egyik kedvenc színésznője, akinek minden nyilvános megjelenése vagy közösségi portálon nyilvánosságra hozott posztja milliókat mozgat meg. Hódolói valóságos hadjáratot indítottak, hogy Mexikóban ő legyen az év embere 2015-ben.
A Beépített szépség című sorozat Blancája, avagy Victoriája, hisz két személyisége van a telenovellában, igazi belevaló lány. Húsz éve van a pályán, tizenhét esztendôsen kapta első szerepét a Ty Y Go című alkotásban, és azóta gyakorlatilag bérelt helye van a képernyőn. A magyar nézők az Acapulco szépe című sorozatban figyelhettek fel rá először.
Legnagyobb sikereit vonzó idomainak köszönheti, amelynek látványától nem fosztja meg a rajongóit sem. Számtalan fotón pózol falatnyi bikiniben, fehérneműben, és az is azonnal szembetűnik, hogy előszeretettel változtatja sminkelési fortélyait, hajszínét és annak hosszát. A férfiak a lábai előtt hevernek, a boldogság azonban elkerüli. A harminchét éves színésznő 2005-től 2012-ig kipróbálta a házasság intézményét is, de válása óta nem lelt tartós kapcsolatra.
– Jelenleg Spinee az egyetlen, állandó társ az életemben. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle – vallotta be a jelenleg Kanadában élő Lisette, aki bármire hajlandó lenne labrador kutyájáért. A hűséges eb a napokban megbetegedett, operációra szorult. Aggódó gazdija arra kérte rajongóit, imádkozzanak kedvencéért. – Nem zárkózom el semmitől. Nyitott vagyok mindenre, várom az igazit, de addig is itt van nekem Spinee.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.