A Válótársak talán legpikánsabb szexjelenetét játszotta el Stohl András és Dobó Kata egy kocsi hátsó ülésén, annak ellenére, hogy a színésznő nem dobta le a textilt.
A történet szerint a Kata alakította Leonóra a Buci által megformált Bálint gimnáziumi szerelme, aki hosszú évekig New Yorkban élt. Bálint a gyerekek iskolájánál találkozik Leonórával, kiderül, hogy a fiaik osztálytársak. Viszonyuknak jó két évtizede azért lett vége, mert Leonóra megcsalta a férfit. Most viszont felmelegítik a régi kapcsolatot, és – mint két kamasz – Bálint autójának hátsó ülésén esnek egymásnak, mert nem tudnak parancsolni vágyaiknak. Úgy tűnik, kapcsolatuk nem merül ki az erotikában, a vad szex után ugyanis Bálint megkérdezi volt feleségét, nem zavarná-e, ha lenne valakije.
Bár a képernyőn a jelenet pikáns, a forgatás inkább vicces volt.
– Úgy gondolom, egy szexjelenetben nem kell mindent pőrén megmutatni, az a fontos, hogy a néző értse, miről van szó. Bár Katának nincs mit rejtegetnie, és egyiküknek sem okoz gondot egy ilyen jelenet eljátszása, most nem az volt a fontos, hogy levetkőztessük – mondta a Borsnak Kovács Dániel Richárd rendező.
– Nagyon könnyű Katával dolgozni, rendkívül felkészült, ügyes és szorgalmas. Nem is volt nehéz rávenni erre a jelenetre.
A rendező azt is elárulta, hogy a két színésznek eleinte segíteni akartak azzal, hogy egy technikus lökdösse hátulról az autót szex közben, de a színészek végül annyira belelendültek, hogy nem volt szükség külső segítségre.
– Sosem játszottam még együtt Katával, de már a castingon hamar összeszoktunk, jól működtünk együtt. Örülök, hogy volt ilyen sejtelmesebb szexjelenetem is, sokkal könnyebb ilyet forgatni. Nem kell arra figyelni, hogy a színésznőnek mije látszik és mi nem, sokkal emberibb – magyarázta Stohl András.
Dobó Kata megerősítette kollégája szavait:
– Erről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! Profi színészekkel, elképesztően profi stábbal, olyan volt, mintha nyaraltunk volna. Nem volt stresszhelyzet, nem volt feszültség, nagyon kellemes hangulatban és ritmusban telt el az a pár nap. Bucinál kellemesebb partnert senkinek nem kívánok! Örömmunka volt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.