Celeb

Bernáth József kiszáll A Konyhafőnökből

Sz. B.

2016. január 30. szombat 15:00

A sztárséf tanácsai nélkül folytatódik az RTL Klub sikeres gasztroműsora. Kérdés, hogy Bernáth József nélkül is működik-e a siker receptje.

Új csapattal indul A Konyha­főnök negyedik évada – tudta meg a Bors.

Információnk szerint Bernáth József biztosan nem lesz a zsűri tagja tavasztól, de Vajda Pierre helyére is castingolnak már a csatornánál.

Az RTL Klub elismerte, valóban komoly változások várhatók az eddig nagy sikerrel futó főzős vetélkedőben.

– A Konyhafőnök három, míg a Junior egy nagyon sikeres őszi évadon van túl. Természetes, hogy a legjobb formátumaink zsűrijének összetételén bizonyos idő után változtatunk – árulta el a Borsnak Pécsi Norbert Sándor, az RTL Klub sajtókapcsolati vezetője. Ez történik most A Konyhafőnök esetében is, már megvannak, hogy kik alkotják az új há­romfős zsűrit, ki távozik és ki maradhat, illetve ki, kik érkezhetnek a műsorba, az egyelőre legyen a mi titkunk, de időben bejelentjük a né­zőinknek.

A sikeresen működő formátum alapja kétségtelenül a jól együttműködő, egymást kiegészítő zsűri, akik személyiségükkel, tanácsaikkal közösen járulnak hozzá a magas nézettségi adatokhoz. A jól bevált csapat lecserélése alaposan megbolygathatja a műsort. Bernáth József krea­tív séfként dolgozik London egyik vezető cateringcégénél, és kizárólag a műsor kedvéért tért vissza Magyarországra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15803032_auto_resized.jpg
origo.hu

A magyar válogatott csodálatos győzelemmel ajándékozta meg Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/13024_resized.jpg?avcount=1679612410
origo.hu

Újra feltűnt egy tengeren hánykolódó rejtélyes szellemhajó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15801810_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örökre elaludt egy 17 éves diáklány a bentlakásos iskolájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15802786_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klampár Tibor feldúltan távozott Debrecenből – „Ezt kikérem magamnak!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15799857_auto_resized.jpg
life.hu

Erős Antónia megvált ikonikus, vörös frizurájától - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15803040_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Egyfajta háborús árnyékkabinettel találkoztak Dobrevék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/13032_resized.jpg?avcount=1679612410
origo.hu

Lucy Liu meztelen fotókat készített Drew Barrymore-ról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15801938_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kockás virágával hódít Zala csodája, egy elképesztően ritka növény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15799618_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy képpel jelentette be a csodálatos hírt Balogh Edina és férje: érkezik a következő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15802145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hetek óta nem tudok aludni” – belefulladt a 3 éves Viki az óvoda mosdójába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/13004_resized.jpg?avcount=1679612410
mindmegette.hu

FULL EXTRÁS VILLÁMEBÉD, AMI HOSSZÚ ÓRÁKRA ELTELÍT – ÍME A BLT-SZENDVICS!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15801324_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem vagy szép kismama, olyan vagy, mint egy bálna"- Hosszú Katinkába csúnyán beleszállt egy kommentelő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/9EmfyiILzKpBsVB9_ry-6XeTXgPQJZjdracCg0OPlZo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyZTcwNThhNWUyMjQwNDc4OTM0MGUwODRlYzk2M2Vl.jpg
Testsúly

Meglepő: volt felesége segíti Árpa Attila fogyását

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/FngrzQBJsx6REMhgTLMwlBnHiYBIWWs7IItzgRhrdOI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0NTNhZmM3MzlhNTQ0MmY4YTFkZjQwN2VkZTY5MTUw.jpg
Kaland

Két hétig nem látja a családját Ördög Nóra: "Folyamatosan körülöttük jár az eszem"