Nem fél Demjén Rózsi, amiért kiállt Ákos mellett

szponzorok
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 30. 04:30
Demjén Ferenc nem fél attól, hogy Ákos sorsára jut: hogy kihátrálnak mögüle szponzorai, amiért kiállt kollégája mellett. Úgy véli, a véleménye miatt senkit nem szabadna meghurcolni.
Bors

Nem félek senkitől! – mondta Demjén Ferenc a Borsnak, arra válaszolva, hogy jó döntés volt-e védelmébe vennie Kovács Ákost. Rózsi a Blikk keddi számában mondta:

– Semmi kivetnivalót nem találtam abban, amit Ákos mondott, szerintem finoman is fogalmazott, csak az zavart, amit utána a fejére kapott. Ezt az egészet felfújták, mert va­lakiknek nem tetszett – válaszolt a lap egy olvasójának kérdésére a Kossuth-díjas énekes-dalszerző.

Mint ismert, a botrány azután tört ki, hogy Ákos kijelentette egy intejúban: a „nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem, hogy beteljesítve a női princípiumot valakihez tartozzanak, gyereket szüljenek”. Szavai botrányt váltottak ki, Ákos mellől kihátrált egyik szponzora, a Telekom, erre válaszul a kormány bontott szerződést a mobilcéggel. Közönsége ugyan kitartott az énekes mellett, de rengeteg bírálatot kapott, sok híresség is megszólta Ákost. Ennek ismeretében érdekes, hogy Rózsit nem rettenti el, hogy támogatásáról biztosítsa Ákost.

– Az egyik oldal belekapaszkodik az utolsó indába is a szabad vélemény oltárán. Nincs abban semmi rossz, ha a nők őrzik a családi tűzhely melegét. Ákos nem mondott semmi rosszat – summázta véleményét Rózsi, és elárulta, nem tart attól, hogy szponzorai rá is megorrolnak.

– Én egy produkciós irodával dolgozom, így nincs mitől félnem. Én soha senkitől nem féltem, és ezután sem fogok. Rég megette a fene, ha nem mondhatnánk el szabadon a véleményünket.

A 69 éves zenész boldog házasságban él amerikai feleségével, Rebeccával, és mivel közös gyermekük nem született, így az ő életükben ez a kérdés nem is okozott feszültséget, ahogy Rózsi kijelentése sem. Demjén már az estére fókuszál, hiszen ma tartja éves nagy koncertjét a Papp László Sportarénában.

– Készülünk a zenekarral a koncertre, jó bulit csapunk. Aztán jöhet a pihenés. A szilveszter éjszakát otthon töltöm, amíg el nem alszom, nézem az egyre színvonalasabb televízió-műsorokat. Aztán januártól következik a szabadság, azután újult erővel vágok neki a feladataimnak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.