Kirúgták az államtévétől Jakupcsek Gabriellát

Jakupcsek Gabriella
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 21. 19:00
A Magyar Nemzet Online információi szerint ezekben a napokban közlik az MTVA-nál összesen százharminc emberrel – köztük ismert rádiósokkal, televíziós műsorvezetőkkel, jó nevű rendezőkkel és műszakiakkal –, hogy január elsejétől már nem számítanak a munkájukra.
Bors

Hétfő (ma) délben közölték például Jakupcsek Gabriellával (Duna TV – Ridikül, Magyarország, szeretlek!), hogy kirúgják a belsős munkatársi állományból – írja az MNO. Jakupcsek megkeresésükre elmondta: van a kezében egy csoportos leépítésről szóló papír, amellyel kapcsolatban jelen helyzetben nem kíván bővebben nyilatkozni.

Az MNO úgy tudja: amikor a televíziós megkapta a hírt, éppen folytak az egyébként külsős produkcióban készülő Ridikül jövő januári adásainak felvételei. A stábnak hétfőn három műsort kellett volna rögzíteni, a műsorvezetőt az első és a második rész közötti átállási szünetben hívatták a személyzeti osztályra. A helyzet érdekessége, hogy Jakupcsek belsősként dolgozik a külső produkcióban készülő műsorban, és kérdéses, hogy a szakítás után maradhat-e az említett műsor arca.

A Ridikült az Apropó Média Produkciós Kft. készíti adásonként 3,4 millió forintért. A hírek szerint a vállalkozás jó viszonyt ápol Habony Árpáddal, így a műsorral kapcsolatban soha nem volt bizonytalanság. Jakupcsek a rossz hír után az MNO információi szerint taxiba ült és távozott a köztévétől, miközben a délutánra tervezett további két műsor felvételére megérkeztek a vendégek, akik besminkelve vártak a műsorvezetőre. Az interjúalanyok a közönséggel és a műszaki stábbal együtt némi téblábolás után hazamentek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.