Fura tekintettel, de fellépett Gesztesi!

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 14. 04:20
Szerdán Győrben cserbenhagyta színésztársait és a nézőket, pénteken azonban ismét telt ház előtt játszott Gesztesi Károly.
Bors

Szinte az utolsó pillanatig teljes volt a bizonytalanság a Tisza-parti városban, miután a színész két nappal korábban eltűnt, miközben fellépése lett volna az Estére szabad a kecó, avagy londoni szextett című darabban. Ráadásul nemcsak hogy nem jelent meg a Győri Vaskakas Bábszínházban, de elérhetetlenné is vált. Bánfalvy Ágnesnek kellett bejelentenie a csalódott közönségnek, hogy el­marad az előadás, a jegyek árát visszatérítették.

Mi­vel Gesztesiről még másnap sem tudott senki semmit, a szegedieket sem tudták biztosítani arról, hogy pénteken egyáltalán elindul-e a társulat a fővárosból. Pedig nem csak a rendezvényközpontba várták őket: Kiss Ramóna és Bánfalvy Ágnes elígérkezett egy jótékonysági rendezvényre is, a Délmagyarország-Rotary Adventre várták őket fellépés előtt.

Hogy mi történt csütörtökön, amikor Gesztesi végre előkerült, azt nem lehet tudni. Újságíróknak sem ő nem nyilatkozott, sem a társulat tagjai. Ahogyan Horváth Csaba producer fogalmazott: vannak dolgok, amelyek az öltözőn belül maradnak. Annyit azonban elárult, Gesztesi bocsánatot kért. Mindenesetre a szegedi fellépést már nem bízták a véletlenre: a színész nem saját autójával, hanem a többiekkel, a turnébusszal érkezett a városba. Kiss Ra­móna és Bánfalvy Ágnes kiszálltak a belvárosban, és részt vettek a jótékonysági rendezvényen, a többieket pedig a fellépés helyszínére vitték.

A társulatot egyébként az előzetes bizonytalanság ellenére is telt ház fogadta Szegeden.

Természetesen mindenki arra volt kíváncsi, milyen állapotban van Gesztesi.
– Kicsit mintha bizonytalan lett volna a mozgása – fogalmazta meg tapasztalatait egy néző.
– Fura volt a tekintete – mondta egy másik. Abban azonban egyetértettek, hogy profizmusával leplezni tudta, bármi is volt vele.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.