Gyerekkorukban gyakran előfordult, hogy froclizták őket az iskolában anyjuk miatt, és volt, hogy nekimentek a csúfolódóknak. A 19 éves Brandon ezúttal arra biztatta anyját, hogy nyugodtan mutassa meg a testét, sőt arról biztosította, hogy büszke rá.
– Idősebbek vagyunk, már nem szégyenkezünk miattad – mondta a tinédzser. Másik gyermeke, a 17 éves Dylan is beleegyezett. A szőke szépség most tizennegyedszer szerepel majd a férfimagazin címlapján, így gyakori vendég volt a Playboy tulajdonosának, Hugh Hefnernek a hírhedtté vált partijain. Bizonyára bőven lenne mit mesélnie, de túl sok mindent nem akart elárulni ezekről az összejövetelekről. Azt azonban felfedte, hogy biztos abban: egyik fia a Playboy-villában fogant.
Az Entertainment Tonightnak nyilatkozva pedig felidézte első meztelen fotózását még 1989-ből:
– Annyira ideges voltam, hogy hánytam. De, amikor megláttam a képeket, onnantól kezdve alig akartam felvenni valamit. Előtte nagyon félénk voltam, de akkor megtört a jég – mondta az örökös Playboy-nyuszi, aki férfiak generációinak álomnője volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.