Celeb

Éden Beus nyerte a prostiperes Répás szépségversenyét

Hu-Zo

Létrehozva: 2015.12.21.

Valóságshow-szereplőt választottak idén a Miss Hungary győztesének, a nagyközönség számára is jól ismert Kerekes Beáta, közismertebb nevén Éden Beus nyert.

Beus ráadásul azon a szépségversenyen vitte el a pálmát, amelyet immár 25. alkalommal rendezett meg a prostiügybe keveredett Répás Lajos.

Az alig száz érdeklődőt vonzó eseményen győzedelmeskedő Kerekes Beáta annyi szavazatot kapott, mint a többi lány összesen.

– Ez életem első szépségversenye – mesélte a Borsnak az újdonsült királynő, akit a közönség is a legszebbnek látott. – Minden ál­mom ez volt, hogy egyszer szépségkirálynő lehessek. Három-négy éve készülök rá. Sokat szenvedtem azért, hogy formába hozzam magam. Nyertes típus vagyok, aki ha valamibe belekezd, azt győztesként szeretné befejezni. Amikor láttam a szép lányokat, volt némi önbizalomhiány bennem, féltem a kudarctól. A szüleim és a barátaim is biztattak, hogy tartsak ki. Nagy dolognak tartom, hogy ezzel a győzelemmel elindulhatok nagy nemzetközi versenyen is. Szerintem hazai és külföldi modellmunkákkal is megkeresnek majd, és ezeket ki is használom – mondta Beáta.

A húszéves lányt idén tavasszal nem sokáig láthatták a nézők az Éden Hotel című műsorban, ugyanis miután többször megütötte egyik játékostársát, a műsor készítői kizárták a további szereplésből.

A lányról azóta többször elterjedt, hogy a szexiparban is kipróbálta magát, ő azonban mindvégig tagadta a vádakat. Saját bevallása szerint több céget vezet, az építőiparban is vannak ér­dekeltségei, édesapjával közösen pedig fegyvereket és lőszereket is árulnak. Bea azt tervezi, hogy jövőre valamelyik egyetemen jogot, politikatudományt vagy pénzügyi ismereteket tanul. 

Az újdonsült szépségkirálynő ezzel a jelenettel záratta ki magát a műsorból:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián