Már-már hagyomány, hogy Molnár Ferenc Caramel teltházas koncerttel búcsúztatja az évet. A 2005-ös Megasztár-győztes idén is csordultig töltötte a Papp László Budapest Sportarénát, de tizenkétezer ember társaságában is bensőséges hangulatot teremtett például azzal, hogy a Szállok a dallal című első slágerét a gigantikus színpad helyett a nézőtér sorai között állva adta elő. Nem kevésbé intim pillanat volt, amikor a Te vagy az a lány című nótája közben Szilvire pillantott, aki könnyeivel küszködve énekelt vele.
– Nagyon büszke vagyok Ferire, ezt egyszerűen nem lehet szavakba önteni – csuklott el Szilvi hangja a koncert után az öltözőben, ahol a pár interjút adott a Borsnak. Azt is elárulták, hogy az énekes egy időre háttérbe szorítja karrierjét a család kedvéért.
– Alkotói szabadságra megyek, de nyilván nem játszhatom el a közönségemmel, hogy se dalt, se koncerteket nem kap tőlem 2016-ban. Az elmúlt három évben nagyon kevés időm jutott arra, hogy elmélyedjek a dalszerzésben úgy, ahogy azt szeretném, így jövőre sokkal kevesebb lesz a fellépéseim száma, és amit elvállalok, az különleges alkalom lesz.
A másik fontos szempont az, hogy nagyon hiányzik a kislányom, a feleségem, a szüleim, a családom – nyúlt Szilvi kezéért az énekes, akin érezhető, bolondul kislánya gyönyörű édesanyjáért.
Nem csak a magánéletben, a munkában is teljes az összhang közöttük. Szilvi sminkesként dolgozott a produkcióban, amelyben Pápai Joci és bandája volt az előzenekar, majd az est folyamán a Wellhellóból jól ismert Diaz, és Radics Gigi is feltűnt Caramel mellett.
– Ők az életem részei, nem volt kérdés, hogy felkérem őket. Joci ezer éve a barátom, Diaz is tíz éve töretlenül mellettem áll, Gigit szintén évek óta mondhatom barátomnak. A legjobb énekesnő Magyarországon, nagy álmom volt vele énekelni.
Az este nem csak a közönség számára tartogatott meglepetéseket. A 33 éves énekes könnyeivel küszködött, amikor Lélekdonor című száma közben a tömeg mobilok segítségével fényárban úsztatta a nézőteret.
– Csodás volt a közönség, és bizony össze kellett kapnom magam, amikor megláttam a színpadról, hogy a koncert végén fénybe borul a nézőtér – mesélte elérzékenyülve az énekes, aki boldogan tapasztalta, hogy koncertje a béke szigete volt.
– Szétnéztem, és azt láttam, hogy ott ül három cigány ember, mellettük két magyar, emitt ázsiaiak, ott meg színes bőrűek. Kell ennél nagyobb dolog? Egy olyan feszült világban, ahol folyamatosan csak a különbségekről beszélünk, ez az este számomra felért egy csodával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.