Celeb

Ajánlatokkal bombázzák Király Viktort

uv

Létrehozva: 2015.12.12.

Tárt karokkal fogadják Király Viktort az amerikai poppiacon. Az énekes számára minden kapu kinyílt a tengerentúlon, válogathat a lehetőségek közül.

Hiába esett ki az amerikai The Voice első élő show-jában a bociszemű magyar tehetség, oka és ideje sem lett volna szomorkodni. Első útja Eric Benet stúdiójába vezetett, majd testvére, Linda segítségével a világ legnagyobb zenei moguljaihoz is eljutott.

– Elvittem Viktort minden egyes producer, menedzser ismerősömhöz, akit én valaha is ismertem. Mindeközben folyamatosan csörög a telefon, és kapja a meghívásokat és ajánlatokat – mesélte a Borsnak kicsattanó jó kedvvel a büszke nővér, Linda, aki konkrétumokról még nem beszélt, de elárulta, hogy a döntés a Király család kezében van.

– Ez egy nagyon más világ, amibe Viktor belecsöppent, és nagyon fontos, hogy olyan emberek legyenek körülötte, akikben bízhat. Annyira szépen és jól halad minden, hogy a döntés abszolút nálunk van – mondta Linda, aki szerint Viktor a tehetségkutatóban való szereplésével pontosan ezt szerette volna elérni, hogy betörhessen az amerikai poppiacra, és megélhesse az amerikai álmot, ami már elérhető közelségbe került.

New Yorkban Viktor már saját koncerteket ad, és napokon belül visszatér a The Voice színpadára, ahol a fináléban olyan világsztárokkal lép színpadra, mint Missy Elliott, Justin Bieber vagy a Coldplay.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián