Újra megnősült Lovasi András

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 04. 18:30
A Kispál és a Borz egykori frontembere újra megnősült. Lovasi András ugyanis elvette nála 18 évvel fiatalabb kedvesét, Földes Eszter színésznőt.
Bors

Lovasi András és Földes Eszter már évek óta alkot egy párt, mint azt korábban elmondták, nagyon boldogok együtt, szikrázik közöttük a levegő, ráadásul tavasszal el is jegyezték egymást. Éppen ezért nem érhet senkit sem váratlanul, hogy néhány hónapja a boldogító igent is kimondták – tudta meg a Nők Lapja Café. Lovasi András ezt egy interjúban korábban előre is bocsátotta.

„Idén egyébként megnősülök újra. (…) Nekem nem lesz polgári esküvőm. Olyanom már volt. Csak egyházi” – mondta az egyik internetes portálnak korábban.

Az NLCafé úgy tudja, hogy az interjú után pár héttel, augusztusban Lovasi András és Földes Eszter valóban kimondta a boldogító igent. Ezt egy közeli ismerősük is megerősítette.

„Augusztusban, szűk családi körben házasodtak össze Győrben. Ott találtak egy nagyon kedves református papot, akit András nagyon megkedvelt, ő adta össze őket.”

Lovasi András és Földes Eszter nem tagadták a házasság tényét, csupán egy rövid nyilatkozatban válaszoltak.

„A magánéletünk magánügy.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.