Somló Tamás: Végleg legyőztem a kórt – interjú

Valóban újból sokat dolgozik?

November 14-én koncertezünk az LGT Zenevonattal Pécsett, majd december elején Szigetszentmiklóson. Elhangzanak LGT-slágerek az Abrakazabra együttes kíséretével Solti Já­nossal, Karácsony Jánossal és Heinz Gábor Bigával.

Hol van Presser? Az LGT annyira összetartó banda.

Hívták Picit is, de elfoglalt, nem ér rá, mi pedig nem bírunk LGT nélkül meglenni. Olyan ritkán játszunk, pedig van kedvünk munkálkodni. Akkor hal meg az ember, ha már nincs remény, munka, nincs miért felkelni.

Ha már említi, hogy szolgál az egészsége? Felépült a súlyos kórból?

A leleteim szerint jól vagyok. Ami bajom volt, a betegségem már a múlté. Felépültem, jól vagyok fizikailag is, lelkileg is. Már azt a preventív gyógyszert sem kell szednem, ami segített talpraállni, lecsengett ez az időszak. Ma már kimondhatom: meggyógyultam!

Az remek. Nagy kár lett volna magáért, mert annyira jó természet, mindenki szereti.

Én is nagyon szeretem magamat, jóban vagyunk.

Változtatnia kellett az életén? Tényleg abbahagyta a dohányzást?

Otthon a mellékhelyiségben cigizek, estefelé pedig kinn a folyosón. Napi öt-hét szálat. A cigiről nem lehet lemondani, ha zenész vagy. Különösen, ha van egy Horváth Károly nevű barátod…

A Charlie. Beszélik, hogy gyakran látják magát Charlie-val az éjszakában.

Ilyen a zenészélet. Éjszakázunk, tök jókat beszélgetünk, de néha játszunk is együtt.

A kislánya, Lili megtiltotta önnek a dohányzást. Hatástalanul?

Mára megadta magát. Különböző zsebekben rejtettem el a cigit, és Lili elég leleményesen megtalálta. Ma már inkább az aprópénzemet veszi el… Megint viccelek, még mindig vigyáz rám.

Együtt él Lilivel?

Vele és az anyukájával hárman, ez régóta így van. A fiúk már külön élnek. Az ikrek, Dani és Pali már harmincévesek, a legidősebb fiam pedig harminc­hat. Ő Lengyelországban, Varsóban él a barátnőjével. Nagyon rendes kislány, ügyvéd. A fiam bölcsész, Krakkóban diplomázott, de nem azzal foglalkozik, hanem egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik.

Sikerült végre elválnia az édesanyjától?

Nem, még mindig nem váltam el az első feleségemtől, aki egy lengyel nő. Ő soha nem is akart, én mindig. Azt mondtam neki: szabaddá teszlek, mint a madár. Hiába. Akkor azt mondtam: valld be, hogy örökölni akarsz. Viheted a szaxofonjaimat! Azóta tanul játszani. Nem, egyszerűen azért nem váltunk el, mert ez rendkívül hosszú folyamat. Szakfordítóval a lengyel bíróságon, aztán mindent visszaküldenek, hogy mégsem jó… Bonyolult elválni, mert nagyon vallásos ország. Kiemelten védik a nők jogait. Ott rengeteg férfi megy tönkre a válásba, mert asszonytartás is van. Majdnem nekem is kellett fizetnem a gyerektartá­son kívül, de végül visszavonta a ké­relmét.

Lányt vagy fiút könnyebb nevelni?

A fiúkkal könnyebb volt. Lili na­gyon okos, mindig megdicsértem, amitől elbízta magát. Koravén, túl logikus, éles a világlátása. Azt hiszi, többet tud a világról, mint én, és néha igaza is van. Egyébként jóban vagyok a többi „özvegyemmel” is, ez nem újdonság. Léna szovjet, Moszkvából, Éva len­gyel – akkor még KGST-vi­szonylatban gondolkodtam –, majd jött Kati és végül Csuflák. Velük hosszú időt éltem együtt. Például volt olyan koncert, amire elhívtam az összes „özvegyemet”. Jókat röhögtek rajtam és kibeszéltek. Akikkel egyszer szerelembe esel, és az tényleg jó időszak volt az életedben, jó pillanatokkal, akkor azt az embert nem tudod utálni. A szerelem átalakul szeretetté, tiszteletté attól függetlenül, hogy együtt élünk vagy sem. Pláne, ha van közös gyerek.