Megkapta első fizetését Hajdú Noémi

modell
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 17. 04:20
Barátnőjét viszi moziba vagy gumikarkötő-készletet vesz első fizetéséből Sarka Kata hétéves kislánya. Noncsi túl van első fizetős munkáján, ami után újabb felkérést kapott.
Sz. B.

Frizura, smink, szép ruhák és közös fotózás anyával – mindezért még fizetést is kapott Hajdú Noémi. Sarka Kata elmesélése szerint kislánya profiként viselkedett a kamera előtt.

– Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és jó volt vele együtt dolgozni – mondta el a Borsnak az üzletasszony édesanya, aki az utóbbi időben másodvirágzását éli a modellkedésben. Számtalan felkérést kap, és úgy tűnik, most már csemetéjét is megtalálják a munkák.

– Voltunk már jótékonysági fotózáson, ennek azonban más volt a hangulata. Alá kellett írni egy szerződést és beszélgetnem kellett vele erről, hogy ez miben lesz más, mint az eddigi felkérések. Megmondtam neki, hogy csak úgy megyünk el a stúdióba, ha nem unja meg tíz perc után, és tisztességesen végigcsinálja – árulta el Kata a feltételeit, és azt is elmondta, Noémi pontosan tisztában van a pénz és a fizetés fogalmával.

– Most kezdi megérteni, hogy mit jelent az, hogy felismernek minket. Tudják, hogy ha hétvégén elmegyünk otthonról, az azért van, mert mi ezért fizetést kapunk, amiből meg tudjuk venni a játékokat, a szép cipőt és a szép ruhát – magyarázta. Azt is megtudtuk, hogy Noncsi mire költi azt az összeget, amit a fotózásért kapott.

– Nem szeretném elárulni, hogy pontosan mennyit, de nem kell nagyon sok pénzre gondolni, viszont nem csak egy jelképes összeg. Azon gondolkodik, hogy a barátnőjét vigye belőle moziba vagy gumikarkötő-készletet vegyen belőle.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.