Megfiatalította Kóbor Jánosékat a kislányuk

fiatalság
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 05. 11:00
Az Omega frontembere, a 72 éves Mecky harmincat letagadhatna – síel, vitorlázik, táncol, és még körmöt is tud lakkozni. Asszonya, Zsóka szerint Léna miatt visszafelé mennek az időben.
Fái

Kóbor János felesége, Deme Zsóka a kislányával, Lénával érkezett A kis herceg című új animációs film premierjére. Ez igencsak meglepő, hiszen ahová csak lehet, a család együtt szokott menni, de az apuka ezúttal felmentést kapott, mivel az utóbbi időben különösen elfoglalt.

– Sokat koncertezik, közben írja a könyvét, ezért most kicsit pihen – súgta meg Zsóka. – Van, hogy csak hajnali egykor jön lefeküdni, addig dolgozik.

De bármennyire is fáradt, a nyolcéves kislánya nem tud tőle olyat kérni, amit ne teljesítene.

– A papának hihetetlen türelme van – dicséri párját Zsóka. – Ha kell, Lénával körmöt lakkoz, ha kell, hajat fon, de focizik, vitorlázik is, és nagyon szeretnek együtt autóversenyt nézni.

– Sebastian Vettel a kedvencünk! – szól közbe Léna.

– Járunk táncolni, síelni, mindenhová. Teljesen megfiatalított minket a gyerek. Próbálunk lépést tartani az osztálytársai fiatal szüleivel – folytatja nevetve Zsóka. – Léna már nagyon jól beszél angolul. Amerikai iskolába jár, ahol egy héten csak kétszer van magyar óra, a többi angolul zajlik.

Biztosak voltunk abban, hogy nőuralom van otthon a Kóbor családban, de tévedtünk. Amikor azt kérdeztük, hogy ki otthon a főnök, Léna azonnal rávágta: – A papa!

Zsóka egy árnyalatnyit azért változtatott a képen.

– Nálunk ki vannak osztva a szerepek aszerint, hogy ki mihez ért jobban – árulta el. – Vagy éppen akkor kinek van több ideje. Ahogy minden családban, nálunk is vannak dolgok, amikhez a papa ért jobban, és vannak, amikhez én. De minden döntést közösen hozunk meg. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.