Lagzi Lajcsi szeretteit sokkolta a hír

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 18. 04:20
A másodfokú tanács kedden döntött: Galambos Lajos előzetesben marad január 24-ig. Családja nagyon bízott a fellebbezésben.
GYLF

Úgy tűnik, már csak a csoda segíthet a Galambos családon: kedden délben összeült a másodfokú tanács Lagzi Lajcsi előzetesének ügyé­ben, és elutasította a mulatós sztár ügyvédeinek fellebbezését. Mit jelent ez? Azt, hogy Lajcsi január 24-ig biztosan rács mögött marad.

– A hír igaz – erősítette meg a Borsnak Lajcsi mindkét ügyvédje, dr. Berényi András és dr. Szilágyi Roland is, akik azért bíztak a fellebbezésben, mert szerintük olyan bizonyíték alapján tartóztatták le Galambost, amit nem használhattak volna ellene.

Hogy mi állhat benne, szinte másodlagos, mert jelen helyzetben a védők egyelőre feltett kézzel kell, hogy várják az ügy folytatását: a nyomozás végét. Persze időközben történhet bármi, ami Lajcsi malmára hajthatja a vizet, de egyelőre a Galambos családnak, a rokonoknak és barátoknak is el kell fogadnia: Lajcsi az ünnepeket a rács mögött tölti.

Természetesen megpróbáltuk elérni a zenész szeretteit is, de hiába kerestük őket. Mint kiderült, nem véletlenül: a családhoz közeli forrásunk szerint nagyon bíztak a fellebbezésben, ezért a hír valósággal sokkolta őket.

Lajcsit, feleségét, Boglárkát és egy harmadik társukat szeptember végén vette őrizetbe a rendőrség. A hivatalos közlés szerint lopás és vesztegetés miatt indult ellenük eljárás. A legfrissebb sajtóhírek szerint a kár százmilliós is lehet. Lajcsi nejét ugyanakkor tizenkét nap után szabadon engedték arra hivatkozva, hogy „vonatkozásában a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja hiányzik”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.