Mitagadás megállapodhatna végre az ifjú Harry, hiszen már 31. évét tapossa. Igaz, édesapja, Károly walesi herceg 33 éves volt, amikor a könnyező világ szeme láttára a londoni Szent Pál székesegyház oltára elé vezette a szívek későbbi hercegnőjét, az 1981-ben 20 éves Dianát.
Ám Harry közelében – egyelőre – színét se látni egy szóba jöhető menyasszonyjelöltnek. Nem csoda, hogy a réáérős és rámenős Kamilla – miután édes gyermekeit, Tomot és Laurát kiházasította – fokozott figyelmet szentel Harrynek. Aki korábban nem tudott megállapodni a szép zimbabwei farmerlány, Chelsy Davy mellett és a kezdő színésznő, Cressida Bonas sem tudta magához láncolni.
Talán nem is akarták, de már egyre nagyobb a királyi ház – vagy inkább Kamilla? – nyomása a kis hercegen. A cornwalli hercegnő szempontjából érthető ez a nagy igyekezet, hiszen a házassággal egy gonddal kevesebb tehet nyomná párja, Károly vállát.
– Károly boldog lenne, ha végre férjként láthatná már kisebbik fiát is – mondta a család egyik közeli barátja.
– Bátyja, Vilmos magasra tette a lécet miután elvette az elbűvölő Kate Middletont, így Harry sem adhatja alább.
Menyasszonyjelöltből persze nincs hiány, csak éppen a kis hercegnek nem fűlik a foga a házassághoz. Pedig Anglia apraja, nagyja kíváncsi rá, kit visz a királyi házhoz az ifjú herceg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.