Celeb

Havas vállalja, hogy unokája irányítja

Fái

Létrehozva: 2015.11.22.

Eleinte csak adás után hallgatta meg unokája kritikáját, ma már adásszünetben is kiosztja Zsófi a nagypapát.

Havas Henriket egyáltalán nem zavarja, ha azt mondják rá: a Sztárban sztárban nem önmaga, az unokája hatása alatt áll. Pedig a zsűriben mellette ülő Liptai Claudia egyenesen úgy fogalmazott: Zsófi rabszolgájává vált.

– A rabszolga kicsit erős kifejezés, de visszaadja a valóságot – mondja szelíden Henrik. – Meghallgatom, amit mond, és kerülöm a modorosságot, inkább természetes akarok lenni. Zsófi az adás szüneteiben és az adás után is elmondja nekem a véleményét. Eleinte idegesített, hogy a többi zsűritag fotózkodik a reklámszünetekben, de Zsófi azt mondta: „Papa, mit vacakolsz!? Addig mi beszélgessünk a szünetben is”. Azóta viberen telefonálunk. Mindig azt mondja: Légy önmagad, nagypapa! Most egyébként elégedett velem. Sokszor segít, például lefordítja nekem a bonyolultabb angol szövegeket. Angolból, spanyolból csak a legjobb osztályzatokat kapja, ez Spanyolországban a tízes.

Merthogy Zsófi ott él a szü­leivel és az öccsével, Petivel. A papa alig várja a karácsonyt, mert akkor Zsófiék hazajönnek. Akkor majd rengeteget bridzselnek és pókereznek, mert a kislány fantasztikusan jól játszik, ami az ő korában megdöbbentő.

– Most meggondolta magát, Zsófi már nem diplomata akar lenni, inkább ügyvédnek készül – folytatja a Tanár úr. – Lassan megy Angliába középiskolába. Most hatodikos, még van két-három éve. Aztán meg Amerikába egyetemre. És nemcsak nagyon okos, de a fizikai ereje is bámulatos. Imponál, hogy ilyen fejlett szellemileg, fizikailag. Nem irigylem az iskolában azt a fiút, aki kikezd vele. De a nagy kedvencem a Peti! Mikor megmondtam neki, Zsófi meg is sértődött. Petinek nem 125-ös az IQ-ja, viszont szép! Nyúlánk, fehér bőrű, közép-európai gyerek, aki különleges a spanyolok közt. Már hatéves nagyfiú, és bizony megnézi a lányokat! Nem is tudom, kitől örökölte! – vonja meg a vállát huncut mosollyal. – Zsófi okos, Peti szép, mindenkinek továbbadtam valamit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715009708
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715009708
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715009708
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek