Aki a remek történet és filmszerű megvalósítás mellett sok-sok formás mellre, popsira és igazi jó szórakozásra vágyik, az az RTL Klubtól megkapja – Stohl András kiemelkedő játékával egyetemben. Ő pedig nemcsak kitűnően játszik, de a csalfa Sáfár Bálint szerepében neki jut a legtöbb jó nő is. De bármennyire is hitelesek a jelenetek, erotikus részeket forgatni még a stábnak sem izgató.
– A meztelen jeleneteknek semmi más célja nincs, mint hogy realisztikusak maradjunk. Ez a sorozat párkapcsolatokról, azok válságáról szól, egy egészséges párkapcsolatnak, pláne a megcsalásnak pedig része a szex. Profi színészekkel dolgoztunk, az életükhöz tartozik a meztelenség. András kifejezetten fesztelenül mozog meztelenül is a kamera előtt – magyarázta Kovács Dániel Richárd rendező, és elárulta: Stohl sokszor viccekkel oldotta kolléganői feszültségét a kínosabb jelenetek előtt.
– Szexjelenetet forgatni az egyik legnehezebb filmes munka. Negyvenen sürgölődnek a szereplők körül, és rendezőként figyelni kell arra is, hogy ha például egy férfit mutatunk hátulról, annak ellenére, ahogy otthon látnánk, a vásznon mégse látszódjon semmi – folytatta a rendező, és elmondta: Scherer Péter volt a legizgatottabb a csapatból, ő ugyanis még sosem vetkőzött egyetlen szerepében sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.