A magyar szépség vezeti a világversenyt

Kiss Daniella
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 27. 04:10
Kulcsár Edina után Kiss Daniella is beírhatja nevét a szépség történelemkönyvébe. A magyar résztvevő ugyanis a közönség szavazatai alapján vezet a versenyben.
Sz. B.

A közönségszavazáson toronymagasan vezet, kétszer annyi voksot gyűjtött be, mint a második helyen álló lány. Kiss Daniella komoly esélyekkel vág neki a világ legrangosabb szépségversenyének, a Miss World-nek. Tavaly Kulcsár Edináért izgulhattunk, aki végül a világ második legszebb nője lett, most viszont utódjáért szoríthatunk, aki nem csak az internetes szavazást vezeti, de az egyik úgynevezett alversenyt is megnyerte, aminek köszönhetően már az első forduló után sok pontot sikerült bezsebelnie. A magyar szépséget Kínában értük utol.

– Lassan egy hete itt vagyok már, de most kezdem azt érezni, hogy egyre felszabadultabb vagyok. Egy picit nehezebben oldódom fel idegen környezetben, olyan emberek között, akiket nem ismerek, de mondhatom, hogy most már minden rendben. Rengeteg szép lány van a versenyen, de itt nagyon fontos az induló személyisége is. Éppen ezért tart egy hónapon át a megmérettetés, ennyi idő alatt meg lehet ismerni a versenyzőket és fel lehet térképezni a belső tulajdonságaikat a szépségük mellett – írta nekünk üzenetben Daniella, aki rettentő elfoglalt lesz az elkövetkező hetekben.

– A pénteki napot nagyon várom, mert egy jacht clubba megyünk egy fogadásra, ami délután kezdődik és egészen estig tart – árulta el. Sarka Kata, a ma­gyar­országi Miss World igazgatója újabb világraszóló sikerekben reménykedik.

– Rettentően büszkék vagyunk Daniellára, várjuk már a végét, szeretném, ha idén is benne lennénk a top háromban. Remélem, ez a kezdeti lendület nem fogy el. SMS-ben tartom vele a kapcsolatot, jól érzi magát, de friss kapcsolata van, hiányzik neki a szerelme és a családja – számolt be a versenyről a Borsnak az ügyvezető.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.