Túlélő kurzus után halt meg Jim Carrey exe

szcientológia
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 01. 19:30
Cathriona White a szcientológia híve volt, és nemrégiben részt vett egy intenzív kurzuson.
Bors

Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mi szerepel abban a búcsúlevélben, amelyben Jim Carrey-t is megemlíti volt barátnője, Cathriona White, aki a napokban öngyilkosságot követett el. A halál oka állítólag gyógyszer-túladagolás.

Kiderült azonban, hogy a hölgy a szcientológia híve volt, és nemrégiben részt vett egy intenzív kurzuson – számolt be róla a Daily Mail. A 30 éves ír származású Cathriona a szcientológiai egyház hollywoodi Hírességek Központjába járt, hogy a túlélő kurzuson megszabaduljon a felhalmozódott problémáitól és múltbéli, feldolgozatlan lelki sérüléseitől.

Nem ez volt az első tanfolyam, amit elvégzett: méregtelenítő kurzuson is részt vett, ám tény, hogy az egyház miatt költözött el hazájából. Tony Ortega újság-író-blogger – aki évtizedek óta közöl tényfeltáró írásokat a vallásról –, úgy nyilatkozott: információi szerint Cathriona négy-öt évvel ezelőtt kezdett érdeklődni a szcientológia iránt.

– Ők javasolták neki, hogy költözzön Írországból az Egyesült Államokba és vegyen részt egy szcientológiai tanfolyamon – mesélte az újságíró. Amikor Carrey 2012-ben találkozott vele, s elkezdtek randizni, a színész már tudta ezt, de úgy tűnt, nem zavarta. A barátai viszont meglepődtek, mert Jim Carrey éveken át viccet csinált a szcientológiából.

A pár egyébként afféle se veled, se nélküled kapcsolatban élt, a múlt héten szakítottak is. Az utolsó közös képek két héttel Cathriona halála előtt készültek egy ismert Los Angeles-i galériában. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.