A Színház- és Filmművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulójára rendezett gálán a Kossuth-díjas nemzet színésze volt az első fellépő. A légzőszervi problémákkal küszködő Törőcsik Mari nemrég jött ki a kórházból, ahol a vizsgálatok mellett infúzió kúrán is átesett. Két fiatal kollégája kézen fogva vezette be a színpadra. Ifjabb Vidnyánszky Attila és Kiss Andrea a Nemzeti Színház Körhinta című előadásában játsszák Soós Imre és Törőcsik egykori szerepét. Mari csak mosolygott, és már ezért vastapsot kapott.
– Butaság volt meghívni, nem tudok fellépni, én majd csak a végén meghajolok – mondta huncut mosollyal, és az egész színház vele nevetett. Hátrébb lépett, a két fiatal színész pedig elkezdte énekelni a Körhinta legismertebb betétdalát. A színésznő nem bírta sokáig, a második strófánál már velük dalolta a népdalt. ”Hosszú útról visszatérni nem lehet, a szerelmet eltiltani nem lehet”, azt pedig hogy”Árvább vagyok a lehulló levélnél” – már egyedül énekelte. A nézőtéren mindenki meghatódott, ahogy a másik teremben készülődő színészkollégák, közöttük Hernádi Judit, Kern András, Gáspár Sándor, Lukács Sándor is, akik a kivetítőkön figyelték a produkciót.
– Életem egyik legnagyobb sikere volt a Körhinta – mesélte Törőcsik Mari. – A bemutató után elvittek fellépni, ahol óriási taps fogadott, verset mondtam, és belesültem. Amikor meghajoltam három tenyér csattant csak, nem bocsátották meg, hogy hibáztam. Most csak itt állok, mégis tapsolnak.
A művésznő arról is beszélt, hogy továbbra is fellép, de nem mindenben.
– Az orvosaim javaslatára nem vállaltam Az öreg és a tenger című darabot, aminek novemberben lesz a premierje, de Ibsen: Brandjában továbbra is játszom.
Azzal lassan elindult, és csillogó szemmel boldogan szállt be az autójába a sofőr mellé, és még sokáig integetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.