Törőcsik: Életem legnagyobb sikere a halálom volt

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 08. 11:00
Rég nem látott mennyiségű újságíró, fotós és tévés gyűlt össze a felújítás alatt álló Vörösmarty Moziban, ahol Törőcsik Mari tartott sajtótájékoztatót. A felhajtás nem volt véletlen, hiszen a Nemzet Színésze először beszélt nyilvánosan azóta, hogy légzőszervi prob­lémákkal két hetet kórházban töltött.
kbv

– Az volt eddigi életem legnagyobb sikere, hogy meghaltam – viccelődött. A betegeskedés egyébként már csak nyomokban látszik rajta. Mozgása lassú és csak segítséggel képes járni, emlékei pedig gyorsan törnek elő belőle.

– Ahogy öregszem, nem bírom megállni, hogy ne beszéljek. Amúgy kicsit túlvállaltam magam, két filmben is forgatok, az orvos viszont letiltotta a 80. születésnapi szereplésemet. Azt mondta, a kórház után nem vállalhatok ekkorát – mondta a színésznő, aki alapítványán keresztül a mozi tulajdonosa lett.

Amúgy mindenki az egészségi állapotáról faggatta.

– Úgy dülöngélek, mint egy részeg, és mielőtt elindulok, percekig kell állnom, el ne essek. De a ferde színpadon tudok menni. Életem eddigi legszebb bókját Psota Iréntől kaptam, aki azt mondta, hogy míg más kimászik a gödörből, ha annak a mélyére kerül, én kiugrok belőle – mesélte a Kossuth-díjas színésznő.

Örömmel segít

Törőcsik Mari a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványon keresztül lett a mozi tulajdonosa. A mozi december 3-ára készülhet el, ám még százmillió forintra van szükség a teljes felújításhoz. Törőcsik kifejezett terve, hogy fogyatékossággal élőknek teremtsen munkahelyet. Az alapítvány ötletgazdája Kárász Róbert, a TV2 műsorvezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.