Sikeres lehet az új Romantic? Utánajártunk

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 03. 15:00
Elképesztő hírrel lepte meg rajongóit Győzike: újjáalakul a Romantic. Ennek kapcsán néztük meg, kiknek jött be, hogy hosszabb pihenő után újra színpadra álltak, és hol lehetett azt érezni, hogy mindez csak egy elkeseredett próbálkozás.
Bors

Szerda reggel a Bors elsőként számolt be róla: Győzike közel egy évtizednyi hallgatás után újraéleszti a Romanticot. A 2006-ban pont Győzike miatt megszűnt csapat (akkor a frontember a Győzike-show okán döntött úgy: otthagyja a lányokat) most ismét megpróbálja együtt. Kérdés persze, hogy meg tudják-e ugrani a régi slágerek által felállított mércét, vagy csupán meglovagolják az egykor volt sikert - mindenesetre beszédes, hogy Győzi épp a bejelentés napján rukkolt elő új klipjével, ami eddig nem aratott osztatlan sikert (jelenleg a Youtube-on kábé hatszor annyi dislike van rajta, mint kedvelés)

De lássuk, kiknek jött be a “káposzta felmelegítése” az utóbbi években - és kinek nem!

Hip Hop Boyz

A kilencvenes évek egyik legkedveltebb triója volt Levy T, OG Duck és Real Action csapata. Anno teltházas BS illetve Kisstadion koncertekkel büszkélkedhettek, 1998-ban azonban váratlanul feloszlottak. Valószínűleg elfogyhatott a lendület, mert a 2005-ös újjáalakulás után csak egy régi slágereket felmelegítő albumra futotta, majd gyorsan ismét feloszlott a csapat. Persze a retróláz jegyében a feloszlás sem tartott sokáig - Facebook-oldaluk tanúsága szerint például még idén is ellátogathatunk egy-egy Hip Hop Boyz haknira - azonban túl sok reményt nem fűznénk hozzá, hogy régi fényében tündököl a trió 2015-ben is...

ShyGys

Ők voltak a magyar Backstreet Boys. A Kozsó-gyár leghíresebb csapata. Őszintén: aki a kilencvenes években volt fiatal, mindenki tudta a Hello koreográfiáját. Persze a dolog csak pár rövid évig tartott. Aztán másfél évtizednyi hallgatás után idén márciusban bejelentették: visszatérnek. Májusban ki is hoztak egy dalt (Miért nem maradsz mellettem?) - ami épp csak egy picikét teljesít jobban a friss Győzike szerzeménynél: a dislike-ok száma ugyanis itt is jelentősen meghaladja a kedvelésekét, emellett az is beszédes, hogy kommenket helyett csak a “megjegyzések le vannak tiltva ennél a videónál” felirat fogad minket a klip alatt.

Bestiák

A nagyjából a ShyGys idejében alakult lánytrió szintén Kozso vonzáskörébe tartozott, ám a lányok egy idő után függetlenítették magukat az Ámokfutók frontemberétől - később pedig fel is oszlottak. Ennek ellenére, ha a kilencvenes évek lánycsapatairól beszélünk, akkor mindenképp meg kell őket említeni. Náluk 2011-ben jött a káposzta felmelegítése, méghozzá DJ Dominique segítségével - ám a dolog nem tartott túl sokáig, mert 2014-ben ismét a Bestiák újjáalakulásáról kellett írnunk. Retró-partikon a mai napig elcsíphetőek (duóként) - azonban új matériát senki ne várjon tőlük.

UFO

Szerelemdoktor, Karibi party, Napolaj - minden tinidiszkó elmaradhatatlan kelléke, maga a tömény kilencvenes évek. A csapat először akkor oszlatta fel magát, amikor bevallották: lemezeiken bizony koránt sem azok énekelnek, akik a színpadon tátognak (Keresztes Ildikó, Kozma Orsi, Fehér Adrienn és Czerovszky Henriett adta a hangját a dalokhoz a stúdióban). Ezután gyors újjáalakulás, majd ismét egy feloszlás következett, 2002-ben. Ugyan jelenleg ismét aktív az UFO, sőt, szinte nincs nélkülük retro-party, mégsem emiatt, hanem a frontember prostipere kapcsán kerülnek leginkább szóba (amiről természetesen a BorsOnline is rendszeresen beszámol).

Persze nem csak hazánkban divat újjáalakulni

A kilencvenes-kétezres évek slágereinek újrázása a briteknél és a tengerentúlon sem idegen az előadóktól. Példának okáért a Spice Girls 2007-es újjáalakulása után az első londoni koncertjükre 38 másodperc alatt fogytak el a jegyek. Ez persze csupán azt jelenti, hogy a régi sikereket jobban meg tudták lovagolni, mint egy-egy hazai csapat, viszont újat ők sem tudtak már letenni az asztalra. (2012 végén bemutatásra került egy musical is a dalaikra felfűzve - ami az évad legrosszabb kritikáit gyűjtötte be. Valószínűleg ekkorra már a másfél évtizedes popdalok is sokat vesztettek fényükből...)

A nemzetközi popszíntér talán egyetlen igazán sikeres újjáalakulása a Take That-hez köthető: az 1996-ban, Robbie Williams kiválása után szétesett csapat tíz évnyi szünet után tért vissza, és rögtön le is tettek egy olyan anyagot az asztalra (Beautiful World), ami a brit lemezeladások történetének 32. legsikeresebb albuma lett - és azóta is hozzák az elvárt színvonalat. Nekik bejött a káposzta felmelegítése - a többieknek azonban azt kell mondanunk, nem igazán.

Kíváncsian várjuk, a Romanticnak mi lesz a sorsa...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.