Répás-ügy: szépségkirálynő is közvetített lányokat!

hostess
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 06. 17:45
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a prostiügyről: „Répás a fának csak a törzse”!
Bors

A direkt36 újabb részleteket közölt azokból a nyomozati iratokból, amelyek Répás Lajos prostiperéhez készültek. A legfrissebb hírek szerint a szépségversenyek atyjának a hatóságoknál is lehettek emberei, így rendszeresen kapott információkat a hasonló ügyekben és ellene indult nyomozás kapcsán is. Sőt, nem csak ő, állítólag egy fiatal lány is a hatóság látókörébe került.

Augusztus elején Répás egyik ismerőse, egy Heni keresztnevű nő több lányt is vitt volna Németországba azért, hogy bárokban dolgozzanak. Szamosvölgyi figyelmeztette Répást, hogy erről a tervezett útról tud az NNI is, és Henit „kint várni fogják”.

Szamosvölgyi azt javasolta, hogy „ha nem tiszta a német út”, inkább fújják le – erről Répás többször, először telefonon, majd személyesen is próbálta meggyőzni Henit. A nő viszont állította, hogy szexmentes munkáról van szó. Répás még Szamosvölgyinek is átadta a telefont, ő pedig részletesen elmondta a lánynak, mit tudott meg az NNI-től. Emlékeztette Henit, hogy a Dubai-ügy gyanúsítottjai is azzal védekeztek, hogy csak hostessmunkára közvetítenek, mégis előzetesbe kerültek. Szamosvölgyi szerint Henit nem csak a magyar hatóságok figyelhetik, az ő határozott véleménye az, hogy ez az egész már „Interpol-ügy”. Szamosvölgyi azt is elmondta, hogy számára „nyilvánvaló, hogy Répást és a hozzá tartozó kört védje” és „kutya kötelességének tartja tájékoztatni Répást mint jó barátját, és a hozzá közel állókat, amennyiben felmerül a nevük a vizsgálat során”. A telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből nem derül ki, hogy Heni a figyelmeztetések ellenére végül kiutazott-e Németországba – írja a portál.

A Bors időközben megtudta: a fent említett Heni nem más, mint Répás egyik korábbi, Miss Tini címet nyert szépségkirálynője. Az ő neve információink szerint más, hasonló ügyekben is előkerült már, sőt a „szakmában” tényként kezelik, hogy rendszeresen közvetít lányokat külföldi munkákra. Heni még mindig csak húszas évei közepén jár, és jelenleg énekesnőként bontogatja szárnyait. A Facebookon fellelhető képek alapján azonban már most fényűző életet él, luxusautókban pózol, és járja a világot.

Munkatársunk próbálta elérni a lányt, egyelőre sikertelenül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.