– Énekesként a színpadon színházat csinálok, de a műsorban nincs értelme szerepekbe bújni, mert magánemberként kell értékelnem a produkciókat. Igyekeztem laza lenni, de megfontolt. Még így is sok meglepetés ért. Nekünk is volt egy saját „mentorunk”, aki segített felkészülni a zsűrizésre, és akinek a tanácsát megfogadva egyetlen irányelvet követtem: mindig azt tettem, amit gondoltam és amit éreztem. Hihetetlen szabadságot adott az önazonosság. A műsor által még elfogadóbbá váltam, és azóta mindenki tiszta lappal indul nálam – emlékezett vissza Márkó a forgatásokra.
A különc énekes igyekezett szigorú szemmel tekinteni a versenyzőkre, mert meggyőződése, hogy csak azok juthatnak tovább a középdöntőbe, akik nem csak tehetségükkel, hanem kitartásukkal és felkészültségükkel is bizonyítanak.
– Ez nem egy tehetségkutató, hanem egy szórakoztató műsor, ahol nem elég a talentum. Elég magas az ingerküszöböm, de szerencsére a jelentkezők produkciói messze felülmúlták a várakozásaimat. Ráadásul, még magamat is megleptem, mert elhatároztam, hogy érzelmileg független leszek, de annyira magával ragadott a műsor, hogy még én is megkönnyeztem – idézte fel a forgatás emlékeit Márkó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.