Celeb

Itt a videó: Így hagyta faképnél Árpa Friderikuszt

kbv

Létrehozva: 2015.10.28.

Napok óta csak találgatni lehetett, min húzta fel magát Árpa Attila annyira, hogy szerződését megszegve otthagyja Friderikusz Sándort a forgatáson. Megmutatjuk!

A szokásos 24 óra helyett mindössze tízet bírt ki együtt Friderikusz Sándor és Árpa Attila, aki végül sértődötten el is hagyta a stúdiót - eddig csak ennyit lehetett tudni a két tévés vitájáról, de azt, hogy pontosan min is húzta fel magát az Argo atyja, azt senki nem volt hajlandó elárulni. Sokáig úgy tűnt, nem is fogjuk soha megtudni, mi volt a sértődés tárgya, mert a TV2 napokig tanácskozott, leadják-e így is a műsort?

Mint ahogy megírtuk, a műsor végül mégis látható lesz vasárnap, és már el is készült hozzá egy igen kurta előzetes, amiből azért igen sok minden kiderül. Legelsőnek például mindjárt az, hogy vitáról szó sincs a két férfi között, sőt Árpa láthatóan sokáig gyötrődik, hogy otthagyja-e Fridit, és többször bocsánatot is kér tőle. Friderikuszon sem látszik semmiféle harag vagy indulat, inkább csalódottság és értetlenség.

 

Az előzetesből kiderül, hogy Friderikusz szerint - aki igen jó kérdező -, Árpa túl zárt és görcsös, és „nem lehet vele úgy beszélgetni, ahogy kellene”. Árpa az összevágott felvétel szerint arra a következtetésre jut, nem való már neki a tévés szereplés, nem kellene ezt erőltetnie. „Sajnálom, rossz az időzítés” - mondja egynapos hálótársának, majd többször is elnézést kér, végül pedig veszi a kabátját és elmegy.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091013
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091013
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091013
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria