Hasselhoff megmentené a világot az Iszlám Államtól

Baywatch
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 19. 14:00
A Baywatch és a Knight Rider világsztárja meglepő kijelentést tett: Szíriába menne, és ha kell, egyedül számolna le az Iszlám Állam terroristáival.
Bors

David Hasselhoff Mitch Buchannonként és Michael Knightként a filmvásznon már többször is megakadályozott több világvégét is előidézhető eseményt, most azonban a való életben is igazságot osztana. A 63 éves sztár ugyanis kijelentette, egyszemélyes hadseregként Szíriána menne és megpróbálná felszámolni a világot egyre inkább romba döntő terrorszervezeteket, vagyis közülük is a jelenleg legnagyobbnak számító Iszlám Államot.

– Kegyetlenség, amit ezek az emberek művelnek a Közel-Keleten. Lefejeznek ártatlan nyugati túszokat, ha tehetném, elutaznék Szíriába és mindenkit kiiktatnék, akinek köze van az Iszlám Államhoz. – felelte egy újságírói kérdésre Hasselhoff, aki minden bizonyára azzal elfelejtett számolni, hogy nagyjából 200 ezer felfegyverzett harcossal kellene szembemennie egyes egyedül, ami még a néhai John Rambonak is kemény dió lenne.

Hasselhoff nyilvánvalóan teljesen komolyan gondolja a leszámolást, sőt, a Daily Starnak azt is elmondta, hogy amennyiben meghalna, nyitott koporsót szeretne, hogy a rajongók tudjanak szelfiképeket készíteni a holttestével.

– Mindenki, aki a koporsómhoz járulna, kapna egy személyre szóló üzenetet tőlem valamilyen mobileszközön. Mindenkinek meg lenne engedve, hogy szelfit csináljon velem, de csak úgy, hogy mosolyognak a testem mellett. Nagy parti szeretnék, egy nagy italpulttal. – mondta a színész, aki híres barátságban áll az alkoholos italokkal, ahogy azt az alábbi, még 2007-ben készült videó is bizonyítja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.