Celeb

Ezzel a férfivel hált együtt Boy George

Bors

Létrehozva: 2015.10.30.

A nyíltan homoszexuális Boy George a Voice tehetségkutatójában vallott arról, hogy egy híres énekest is sikerült az ágyába csábítania.

Boy George ugyan csak néhány hónapja került be a Voice brit kiadásának mesterei közé, de máris áll a bál körülötte. Az 54 éves énekes ugyanis a meghallgatások során egyik zsűritársának, Paloma Faith-nek azt mondta, egy alkalommal sikerült együtt aludnia a legendás énekessel, Prince-szel. A vallomás egy vita során bukott ki a Culture Club egykori énekeséből.

– A zenetörténelem legnagyobb soul énekeseivel énekeltem együtt, mint például Luther Vandross-szal, vagy Smokey Robinsonnal. – kezdte Boy George.

– Hát jó, ha már a soul nagy neveivel dobálózunk: én léptem már fel együtt Prince-szel is. – replikázott Faith.

– Jajj szívem, hagyjuk ezt, én már aludtam is együtt Prince-szel. – esett ki a döbbenetes mondat az énekes száján.

A műsor egyik stábtagja szerint a forgatás a mondat után azonnal leállt, és hirtelen a többi zsűritagnak is elállt a szava, egyedül Will.i.am volt, aki egy óriási pacsival jutalmazta George-ot a vallomásáért.

A Sun szerint ugyan Boy George később magyarázkodott, hogy igazából csak egy Prince poszter volt a szobája falán, és így értette az együttalvást, de ezt már senki nem hitte el neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714996510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714996510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték