60 milliót kérnek számon Ruttner Györgyön

uzsora
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 28. 04:30
Jókedvűen jelent meg 60 milliós sikkasztási ügye tárgyalására Ruttner György. A sztárügyvéd lefogyva, megőszülve érkezett perére.
BLN

Itt a papír, az ügyvéd 2012 októberében vállalta, egy hónap múlva visszafizet 30–30 millió forintot nekem és a testvéremnek – mutatta a dokumentumot a Bors munkatársának Kozák János a Székesfehérvári Járásbíróságon. Kedden kora reggel itt folytatódott a Ruttner György elleni per, akit a férfi feljelentésére sikkasztással, ügyvédi visszaéléssel, hamis tanúzással vádolták meg.

– Ezt az összeget letétbe vette át ingatlanvásárlásra, de sem pénzt, sem ingatlant nem láttunk! – mondta Kozák, aki húsz éve ismeri a sztárügyvédet, ezért is adott pénzt neki.

Hamarosan megérkezett Ruttner György is. A korábban többek között Stohl Andrást és Damu Rolandot is védencei között tudó jogász jócskán lefogyott. Szolid hajszálcsíkos öltönyben, kezében egy kopott sporttáskával sétált a terembe. A tárgyalás előtt mosolyogva beszélt ügyvédeivel. Aztán a tárgyaláson tanúként várták Keresztes Imre főügyészt, aki kiállt Ruttner mellett.

– Tanácsot kért, amikor a pénzzel már nem tudott ügyfeleinek elszámolni – mondta Keresztes. – Azt mondta, ez egy színlelt megállapodás volt, a pénzt saját céljaira használta, de éreztem, ez az ember nagy bajban van – mondta a főügyész, aki sürgette Ruttnert, tegyen feljelentést.

Ruttner képzeletben szívesen vette fel vádlottként is az ügyvédi talárt. Többször kérdezett rá apró részletekre a tanúnál.

– Igaz-e, hogy javasolta, egy fillért se fizessek tovább? – kérdezte Ruttner, de a bíró kérte, szorítkozzon a lényegre. Az ügyvéd rendőri segítséget kért, állítása szerint megfenyegették. – Valósnak tűnt a veszély – vallotta tanúként egy magas rangú budapesti rendőrtiszt. A rendőrség két olyan találkozóra is elment, ahol Ruttner a hitelezőivel tárgyalt, egy szomszéd szobából követték az eseményeket, de végül nem történt attrocitás.

– Az a vád teljes képtelenség, hogy arra akartam volna rábírni a feljelentőket, valljanak hamisan. Jogászként ilyet képtelen lennék tenni – tárta szét karját Ruttner. – Csak mentegeti magát! – reagáltak a hallgatóság soraiból a Kozák testvérek. A Bors szerette volna megszólaltatni Ruttner Györgyöt, ám nem kívánt nyilatkozni.

Az ügyvéd ellen egyébként most egy ugyanilyen kölcsönügyben jogerősen megszüntette a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség, nem találtak bűncselekményt. 

Nincs vevő a birtokra

Több mint négy éve árulja, mégsem talál vevőt a ceglédberceli Ruttner-farmra tulajdonosa. A 4,5 hektáros álombirtokot most „csupán” 299 millió forintért kínálják az egyik ingatlanárusító oldalon. 2011-ben még 460 milliót is szeretett volna érte, de az alacsony érdeklődés miatt két évvel később már 275-ért is adta volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.