Miért pont a Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéből készült darabban tér vissza a Belvárosi Színház színpadára?
Egészen sorsszerűen történt a felkérés. Néhány héttel ezelőtt láttam a filmet, és pár napra rá csörgött a telefonom. Orlay Tibor hívott, hogy felkérne Ratched nővér szerepére, Szabó Kimmel Tamás és Kocsis Pál oldalán. És mivel a próbafolyamat olyan időszakra esik, amikor nincs annyi koncert, elvállaltam.
Milyen karaktert kell megformálnia?
Egy elmegyógyintézet főnővérét, aki bár látszólag kedves, igazi diktátor és uralkodik a betegeken. Erős szimbólum is ez a darab az elnyomásról és a hatalomról, ami addig nem nyugszik, amíg agyatlan birka nem lesz a nép, akiken könnyen lehet uralkodni.
Hogyan készül a szerepre?
Szerencsére nyitott a rendező, engedi a mi ötleteinket is megvalósítani. Sokat agyalok egy-egy jeleneten, és figyelem a kollégákat. Még a próbafolyamat elején vagyunk, a neheze csak most jön.
Hogyan dolgozik egyszerre az énekesnő, a színésznő és az édesanya?
Okosan! Tudni kell nemet mondani, de mérlegelni is kell, melyik felkérés fontos. Továbbra is a kisfiamon, Domán és a zenekaromon van a hangsúly, a színház csak kitérő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.