Szorcsik H. Viki azt állítja: megverte a gyerekei apja

félelem
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 07. 08:23
Lelki terrorban tartotta, sőt még fizikailag is bántotta Szorcsik H. Vikit a volt élettársa – írja a Blikk magára a 23 éves színésznőre hivatkozva.
Bors

Szorcsik Viki, aki bíróságon kénytelen harcolni 3 és 2 éves gyerekéért, mert exbarátja három hete egy láthatás után nem vitte vissza hozzá őket, a férfi őrült féltékenységére panaszkodott:

„Úgy kellett elkéredzkednem, hogy a barátnőimmel találkozhassak, míg ő minden hét végén kimaradt. Soha nem mentünk el vacsorázni, egy szál virágot sem kaptam, a párom nem segített a háztartásban sem, viszont ok nélkül egyre féltékenyebb lett. Sokszor elvette a telefonomat, hogy megnézze, kivel beszélek. Volt, hogy mérgében tört-zúzott. Augusztusban rávettem, hogy utazzunk el együtt egy vidéki fesztiválra, gondoltam kettesben rendbe hozzuk a kapcsolatot. Sokan felismernek, én pedig kedves természetű vagyok, hamar barátkozom. Egy szórakozóhelyen a párom meglátott néhány férfival beszélgetni. Ettől kiborult, a Tisza partján rugdosni kezdett, és megütött. Szerencsére egy közös ismerősünk lefogta” – nyilatkozta a lapnak.

Viki ekkor döntött a szakítás mellett, jelenleg bujkál párja és családja elől. Barátoknál, ismerősöknél lakik, és fél a volt párjától és a családjától. A lakásába nem térhet vissza, mert exe családostól odaköltözött. A férfi viszont azt mondja: a hazugságvizsgálatot is vállalja, mert soha nem bántotta a gyerekei édesanyját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.