Mosolyogva, viccelődve, a közönséget hősiesen szórakoztatva csinálta végig a Színházak éjszakáját Szacsvay László. A színművész szeme előtt csak az lebegett, hogy a Katona József Színházba látogatók elégedetten távozzanak a nézőtérről, így saját fájdalmának egy pillanatra sem engedett teret.
Mint arról a Bors beszámolt, Szacsvay feleségét augusztus végén életveszélyes állapotban szállították kórházba, miután kizuhant budapesti lakásuk negyedik emeletéről. Claudia asszony azóta is életveszélyes állapotban van.
A színészről csak annyit lehetett tudni, hogy az eset után borzalmasan összetört, magába roskadt, de mindig is óvta magánéletét, és az őt ért tragédiáról sem beszél. Sétál a kutyájával, kerékpározik, dolgozik, igyekszik lefoglalni magát.
Szombat este már félórával a kezdés előtt megérkezett a színházhoz, fehér vászonöltönyben, majd cigarettázva beszélgetett Ujlaki Dénessel és Haumann Péterrel, akikkel egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt, Pelsőczy Réka irányítása mellett. Az első pár percben zárkózottan üldögélt, majd megeredt a nyelve, és szívesen anekdotázott kollégáival. Sőt még táncra is perdült Ujlakival. Szacsi – így becézik kollégái – a humorát is többször megcsillogtatta a közel kétórás beszélgetés alatt. A közönség szeretettel fogadta.
A magánéletéről azonban ezúttal is hallgatott.
– Délután felvételiztem a színművészetire, délelőtt érettségiztem. A matematika írásbeli érettségimen csak a nevem volt rajta. A tanárom a szóbelin is tudta, értelmetlen bármit is kérdeznie. Kivitték az elnököt pisilni, felírattak egy egyenletet a táblára, nem haladtam. Jött egy mentőkérdés. Mit tudok? Mondtam: Kosztolányi Dezső… Végül kaptam egy kettest – nosztalgiázott nevetve.
– A főiskolára sem vettek fel aznap. Valószínűleg kellett egy szépfiú az osztályba. Kern, Verebes járt oda. Én már sok lettem volna.
A nézők dőltek a nevetéstől. Szacsi tekintete többször is a távolba révedt az este alatt, de láthattuk őszintén mosolyogni is őt. A beszélgetés végén azonnal kerékpárjára pattant, és percek alatt eltűnt az éjszakában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.