Rékasit ki kell hagyni a Barátok köztből

orvosok
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 28. 20:10
A színészt orvosai egyelőre a színház és a stúdió közelébe sem engedik.
Bors

 Ősszel a visszatérésre készült, de orvosai eltiltották a színpadtól és a Barátok közt forgatásaitól is Rékasi Károlyt. A színész, egészsége érdekében vállalta, hogy a rehabilitáció alatt nem foglalkozik munkával.

– A kezelőorvosaim a leghatározottabban felszólítottak arra, hogy a rehabilitációs torna és a felkészülések ideje alatt ne foglalkozzam munkával – mondta el a színész az RTL Klub Fókusz című műsorában hétfő este.

A Barátok közt producere korábban arról beszélt, hogy Bartha Zsolt megformálója már ősztől forgathat a stábbal. Ám ezelőtt még egy hosszú gyógyulási folyamat vár rá, ami alatt eléggé megerősödik ahhoz, hogy munkába állhasson.

– Egy vidéki városba küldenek el, az október 8-át követő öt hétben, ahonnan szombaton és vasárnap hazajárhatok Gerdához, de minden reggel hét órától délután kettőig különböző gyakorlások követik egymást, bizonyos részük vízi, más részük pedig szárazföldi gyakorlatokat, tornagyakorlatokat feltételez – magyarázta a színész.

A József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly és a Barátok közt producere, Rozgonyi Ádám türelmesen vár a színészre. – Arról volt szó, hogy a rehabilitáció mellett tudunk vele forgatni. Most a helyzet annyiban más, hogy az intenzív rehabilitáció alatt le kell mondanunk a közös munkáról. A dolgunk, picit csúsztatni a jeleneteit – nyilatkozta a producer. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.