Egyre több rajongó, kolléga várja imádkozva a híreket Harangozó Teri állapota felől, ugyanis múlt hét csütörtöki műtéte óta semmit sem tudni róla.
– Terike operációja előtt még elmondta, hogy fél, de amint magához tér, felhív. Csütörtök óta próbáltam telefonon elérni, de csak az üzenetrögzítője működött, majd az is megtelt. SMS-ek sokaságát küldtem, de semmi válasz nem érkezett, telefonját átirányították. Hétfőn este egy közös ismerősünk a kérésemre bement hozzá a kórházba és elkeseredve értesített: Terikét még most is az intenzív osztályon ápolják, nagyon rossz állapotban látta, csukott szemmel fekszik, telefonját a hozzátartozók elvitték. – árulta el a Blikknek Terry Black, aki Münchenből nem tudja meglátogatni az énekesnőt.
– Terike a sztárvendég a születésnapi turnémon, tudnunk kell az állapotáról. Kiírja a nevem a telefonja, mégsem veszik fel. Itt nem az a fontos, hogy fellép-e most, hanem az, hogy az ország egyik legismertebb énekesnőjéről nem tudunk semmit, holott több százezer rajongójával együtt aggódunk. (...) A rajongók, barátok és a kollégák nevében - mivel másként lehetetlen - ezúton kérem a családot, hogy tájékoztassanak, mert hatodik napja semmit sem tudunk Terikénk állapotáról, ami nagy bajt jelent – kérte a lap hasábjain keresztül Aradszky László.
Mint arról a Bors elsőként beszámolt, Harangozó Terit augusztus 22-én szombat virradó hajnal szállították kórházba, mivel otthonában rosszul lett – szomszédai szerint nehezen vette a levegőt, sápadt, elesett volt. Múlt héten csütörtökön az énekesnőt újra megműtötték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.