A Bors elsőként írta meg: súlyos testi sértés, ennek kísérlete, valamint csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat az ügyészség Kállay-Saunders András ellen, aki barátaival 2013 májusában, a Hajógyári-szigeten verekedésbe keveredett.
Ezért négy és fél év börtön is kaphat a jogszabályok szerint, ügyvédje azonban úgy véli, nem büntethető. Dr. Magyar György a Borstól értesült a vádemelésről.
– Az álláspontunk továbbra is az, ami eddig: ez jogos védelmi helyzet volt, és védencem nem lesz büntethető – mondta a Borsnak Kállay-Saunders ügyvédje.
– Nincs abban semmi különös, hogy két és fél évvel az esemény után az ügyészség vádat emelt, majd a bíróságon úgyis egyértelművé válik, kik voltak a garázdák, kik támadtak és kik védekeztek. A vádirat csak egyfajta ügyészi álláspont, ebből egyelőre nem következik semmi.
Az ügyészség vádat emelt, ez a dolga. Egész bizonyos, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett Saunders, mert őket érte rasszista indíttatású, jogtalan támadás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.