Infúzióra kötötték Törőcsik Marit

infúzió
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 19. 05:00
Törőcsik Mari ugyan infúzióval a karjában fekszik a kórházban, ám bízik abban, hogy az orvosok már a jövő hét elején hazaengedik.
Bors

Nem túlzás azt állítani, hogy Törőcsik Mari elbűvölő személyiségéért egy ország rajong. Aki pedig egy kicsit is ismeri közelebbről a kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt, tudja, azon emberek közé tartozik, akik hajlamosak elbagatellizálni a betegségüket, ugyanis nem szeret a bajairól beszélni. A színpadról, szerepeiről viszont annál inkább mesél, hiszen ez az, ami igazán fontos számára az életben.

Ám amikor kedden kiderült, hogy kórházban van, a barátai, tisztelői aggódni kezdtek, ő pedig mindenkit megnyugtatott, csak rutinvizsgálatra ment. Pénteken azonban, amikor telefonon érdeklődtünk, a színésznő már elmondta, valójában nem a rendszeres kontroll miatt, ha­nem csúnya tüdőbetegség okán fekszik a kórházban. Állapotát súlyosbítja, hogy mire rászánta magát és orvoshoz ment, már keményen köhögött, és lázas volt. Így antibiotikumokat és infúziót kap.

– Magam kértem a kivizsgálást, mert súlyos bronchitisem van. Befektettek, csöpög valami a karomba, de remélem, hogy hétfőn már hazaengednek. Persze nyolcvanéves korban már nem öt percig tart az ilyesmi – mesélte a Borsnak a Nemzet Színésze, akinek ezek szerint 2008-as keringés-összeomlása és az azt követő mesterséges lélegeztetése nem múlt el nyom nélkül. A bronchitis ugyanis olyan hörgőgyulladás, ami sokkal gyakoribb lélegeztetett betegek esetében.

A színésznő mindezek ellenére optimista, bízik benne, hogy jövő hét elején már hazaengedik. Addig pedig türelemmel vár, s mint eddig bármikor, most is azt mondja, tulajdonképpen kutya baja.

– Jó sokat voltam korábban kórházban. Bár nem szeretem, de addig ma­radok, amíg kell – jelentette ki Törőcsik, akit hajt a tettvágy, ugyanis 80. születésnapi estjére készül a Nemzeti Színházban.

Természetesen a teátrum is nagy-nagy szeretettel vár rá.

– Törőcsik Mari nélkülözhetetlen a Nemzeti Színház számára. Jelenleg is két darabban játszik, és októbertől Anatolij Vasziljev rendezővel készül a november 23-i, 80. születésnapi Az öreg és a tenger című előadásra. A művésznőtől mi is rengeteget kapunk, tanulunk, Törőcsik Mari olyan energiával dolgozik és próbál ennyi idősen is, ami példaértékű és egyedül­álló. Nagyon várjuk, hogy újra a színpadon lássuk! – mondta Vidnyányszky Attila, a Nemzeti igazgatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.