Szulák Andrea tíz évvel ezelőtt még arról beszélt, kezdett berendezkedni arra, hogy középkorú művésznőként, gyerek nélkül, és talán szerető társ nélkül éli majd le az életét, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott minden.
A taxis Gábor jött, látott és győzött, Szulák Andrea pedig megélte a csodát, a szerelmet, majd az annyira vágyott anyaságot, kislánya, Rozina 2007-ben született. A félelem azonban mint egy sötét árny kísérte őt mindvégig, még a legboldogabb pillanatokban is felbukkant. Nem akarta, hogy lánya – ugyanúgy, ahogyan ő – csonka családban nőjön fel. Andreát ugyanis az édesanyja nevelte fel, apjának pedig soha nem bocsátotta meg, hogy elhagyta őket.
A színész-énekesnő mindent megtett azért, hogy összetartsa a családját, hiába pletykáltak megcsalásról, szakításról, ő feladva büszkeségét kitartott, és mindig rendbe hozta kapcsolatát imádott kislánya miatt. Úgy tűnik, hiába volt a sok erőfeszítés, édesanyja sorsára jutott. Hétfő délelőtt Facebook-oldalán tudatta a világgal, hogy egyedülálló anyuka lett, és elhatárolódik volt párja mindenféle megnyilvánulásától.
Nem vitás, Szulák Andrea élete legnehezebb időszaka elé néz. Egyedülálló anyaként azonban nemcsak az élet adta nehézségekkel kell megküzdenie, hanem a család egykori, ma már üresen álló álomotthonára felvett hitellel is, amely jelen pillanatban hetvenmillió forint körül mozog.
– Őrült szerelem volt az övék. Szenvedélyesen éltek és veszekedtek. Andi mindenét odaadta Gábornak, de aztán nem tudtak megbirkózni a problémáikkal, és egyre távolabb kerültek egymástól. A közös otthon, ahova Rozi született, Andi tulajdona, ő vett fel rá hitelt, Gábor mondhatni mindig csak vendég volt Andi életében. Rettegett attól, mi lesz, ha egyszer egyedül marad a lányával, mert tudja, milyen apa nélkül felnőni. Abban viszont biztos, hogy Gábor továbbra is ugyanolyan jó apja lesz a gyerekének, mint eddig – árulta el Andrea egyik – neve elhallgatását kérő – közeli ismerőse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.