Zana József: Kitüntetéssel hitegetett egy politikus

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 13. 05:30
Orbán Viktor vacsoráján ígértek neki egy plecsnit, de kiderült, valaki lehúzta a színész nevét a listáról.
BM

Zana József szí­nész, Ganxsta Zolee édesapja nem kapta meg azt a művészeti kitüntetést, amelyet tavaly ígértek neki.

– Először is: mindig felnéztem a régi nagy öregekre, Somlay Artúrra, Várkonyi Zoltánra, Somló Istvánra, és még sorolhatnám. A régi erővel harcoltak, becsültem és szerettem őket – mondta lapunknak Zana József, majd belekezdett kálváriájába.

– Évek óta ott vagyok Orbán Viktor miniszterelnök vacsoráján, amelyre meghívja a Kossuth-díjasokat egy közös étkezésre (ez a Kossuth-díjasok díszvacsorája, a meghívás két személyre szól, idén a Pesti Vigadóban rendezték meg – a szerk.). A volt feleségem, Médi, Zoli édesanyja is az, így általa szoktam megjelenni. Tavaly szóba elegyedtem az egyik politikussal – nem mondom meg a nevét –, aki azt mondta, engem is felterjesztenek, kapok valamilyen művészeti díjat.

Hogy ez milyen fokozatú lesz, az már rajtuk múlik. Utána az történt, hogy tavaly decemberben felhívott telefonon a művészeti osztály vezetője, hogy diktáljam be az adataimat, mert fel vagyok terjesztve egy díjra. Hogy milyenre, azt nem mondta meg. Aztán januárban kaptam egy levelet, amelyen a saját aláírásommal hitelesítve kellett kijelentenem, hogy a díjat – amelyről nem tudtam, hogy mi – elfogadom, átveszem. Visszaküldtem a levelet, majd vártam a március 15-ét, ami el is jött, de nem kaptam semmit. Elmentem a vacsorára, és közöltem, hogy nem kaptam díjat. Azt mondta a politikus, hogy ezen ő is csodálkozik, biztos valami rosszindulatú tag lehúzott.

Írtam egy levelet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, amelyben az szerepel, hogy egy művészeti díj – legyen az akár Jászai-díj is –, nem csak fél évszázados művészi munkám elismerése lenne, hanem az anyagi helyzetemen is javított volna. Végül a főosztályvezető válaszolt, azt, hogy így döntött, és kész. Itt tartok – mondta Zana, aki a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta meg hét évvel ezelőtt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.