Többszörösen igaza van: Budapesten is „dubajozott” Lévai

Lévai Adrienn
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 05. 19:00
Egy napja akadt ki az egymilliós Facebook-modell, azóta itt a második pofon: nem Dubajban dubajozott.
Bors

Nemzetközi modell, nemzetközi DJ, ezért likeolják több, mint egymillióan - közölte röviden Lévai Adrienn, akinek a rajongói már meg is haladták az egymilliót. A néhai magyar, jelenleg állítása szerint tengerentúli nyuszilány azt is hozzátette: jó lenne, ha a magyar sajtó utánajárna annak is, sosem járt Dubajban. A Borsonline utánajárt, igaza volt.

A jelenleg itthon folyó prostiperekből is ez derül ki.

 

 

Az egyik vádirata szerint 2009-2010-ben Adrienn Franciaországban találkozott arab személyekkel, hogy örömet szerezzenek egymásnak, míg most egy újabb per vádirata igazolja, még ma is igaza van Adriennek. A birtokunkba került bizonyítékok alapján Lévai Adrienn más szervezőkön keresztül 2010-ben Marokkóban és az Egyesült Királyságban, valamint 2010. novemberében Budapesten "dubajozott". A fent említett ügyek miatt feltehetően a bíróságon tanúként is kihallgatják majd, ahol részletesen mesélhet majd ezekről a "munkáiról" is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.